Gábriel arkangyal és birodalmi sas lesz a Szabadság téren

2014.01.19. 22:13 Módosítva: 2014.01.19. 23:19
Szerdán rendkívüli ülésen tárgyalja az V. kerületi önkormányzat az 1944-es német megszállás 70. évfordulójára készülő emlékmű jóváhagyását. A Miniszterelnökség a hétvégén küldte el a kiemelt állami beruházásának minősített szoborra vonatkozó dokumentációt Rogán Antal polgármesternek.

A rendkívüli testületi ülés elrendeléséről Pásztor Tibor, MSZP-s képviselő számolt be blogjában. Pásztor közzétette az üléshez megküldött dokumentációban szereplő látványtervet is.

A Szabadság téri szovjet emlékművel átellenben felállítandó új szoborról, amellyel az 1944-es német megszállás áldozatainak akar emléket állítani a kormány, eddig nem lehetett közelebbit tudni, a kiírt közbeszerzési pályázat ugyanis csak január 17-én, pénteken zárult le.

Lázár János államtitkár mellékelt leveléből kiderül, hogy a pályázaton végül Párkányi Raab Péter szobrászművész alkotását választotta ki a kormányzat.

A szobor kompozíciójának két fő eleme Gábriel arkangyal és a birodalmi sas. Az alakok egy 13 oszlopból álló, hét méter magas timpanonos kapuzatban állnak majd a tér Bank center felőli végében, a felszín alatti parkolóház lejáratánál. A szobor anyaga bronz, kő és krómacél lesz.

A tervek szerint a művet március 15-ig kell befejeznie az alkotónak, hogy március 19-én megtarthassák az ünnepélyes avatót.

A dokumentációban szereplő műleírás így magyarázza az alakok jelentését (és egy durva helyesírási hibát is tartalmaz):

A romokká tört, szárnyait szegett kultúrára egy nagyobb hatalom telepszik rá, ez a Harmadik birodalom, illetve az azt megjelenítő náci szimbólum: a birodalmi sas. Formai megfogalmazásában tökéletes ellentétje Gábriel arkangyal alakjának. Ez a birodalmi sas a logókon, jelvényeken “tömeggyártott eszközön” megjelenített jelek, jelvények, jelképek életrekelt szárnyasa. Végigrepül, végigsöpör a világon. Hamar elér hozzánk és bekebelezi Magyarországot, hogy megbékjózza, gúzsbakösse lakosait.

Rogán Antal pénteken az Indexnek azt mondta, támogatja az emlékmű alapgondolatát, hiszen a szobor – a félreértésekkel szemben – a német megszállás „minden áldozatának” állít majd emléket. A 70 évvel ezelőtti események következtében Magyarország szuverenitása elveszett, amit csak a háború utáni választás nyomán megalakult kormány állított vissza – mondta a Belváros polgármestere. A megszállásnak rengeteg áldozata volt: a holokausztban elpusztult zsidók tízezrei és más elhurcolt, kivégzett emberek. Természetszerűleg Magyarország sem mentesíthető a felelősség alól, de Rogán szerint az állam cselekvőképessége a megszállás, többek között a kormánytagok jelentős részének letartóztatása miatt leszűkült.