Ködösít a Gyermekrák Alapítvány
További Belföld cikkek
- A Závecz Research megmérte, mekkora most a különbség a két legnagyobb politikai erő között
- A közlekedési államtitkár is beszállt a HÉV-vitába, Vitézy Dávid keményen bírálta őt
- Az albán miniszterelnök példaképként tekint Magyarországra
- Elesett az M3-as, érdemes elkerülni az autópálya több szakaszát is
- Dömötör Csaba levelet írt az EP elnökének Magyar Péterről
Hétfőn délután jelent meg az MTI-OS felületén a Gyermekrák Alapítvány közleménye, amelyben Balogh István, az alapítvány vezetője a Magyar Nemzetben pénteken megjelent hírre reagálva - amely szerint ismeretlen tettes ellen, hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozást ellenük a rendőrség - felhívja
valamennyi sajtószerv figyelmét arra, hogy súlyosan jogsértő bármely sajtóközlés, amely a nyomozás elrendelésével indult eljárás jogerős befejezését megelőzően olyan tényt állít vagy azt a hamis látszatot kelti, hogy a Balogh István kuratóriumi elnök által vezetett Gyermekrák Alapítvány működése körében korrupciós jellegű vagy egyéb gazdasági bűncselekmények kerültek elkövetésre.
Balogh István szerint emellett
a sajtó azt a hamis látszatot kelti, mintha a Gyermekrák Alapítvánnyal szemben az ügyészség bűnügyi vizsgálatot folytatna. Ez súlyosan sérti a Gyermekrák Alapítvány megítélését és alapot ad arra, hogy félretájékoztassa a nyilvánosságot.
Ezt a közleményt hétfő este több lap átvette, miszerint "nem bűnügy miatt" vagy "nem korrupció miatt" nyomoznak az alapítványnál, hanem egyszerű rutineljárás folyik.
Azonban ez így nem igaz: az persze tény, amit korábban az Index írt meg, és amit most a Gyermekrák Alapítvány közleményében is megerősített, hogy a Fővárosi Főügyészség az alapítvány törvényes működését ellenőrzi, mint a korábbi években is többször. Az ügyészség előreláthatólag 60 napig vizsgálódik.
De emellett folyik egy másik ügy is: az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóosztályán érdeklődésünkre megerősítették, hogy a BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály a Gyermekrák Alapítvány-ügyben hűtlen kezelés gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. A nyomozás érdekeire tekintettel egyéb információt nem közöltek.
Az alapítvány közleményét tehát könnyű úgy értelmezni, mintha nem folyna az alapítvány ügyei miatt bűnügyi vizsgálat, de az igazság az, hogy folyik.
Az alapítvány vezetőjéről az Index írta meg, hogy az adományokból vásárolt betegszállítót szabálytalanul és saját céljaira használja, illetve számos egyéb anomáliára is fényt derített. Balogh István a szerinte „méltatlan médiatámadások” miatt jogi lépéseket ígért.