Auschwitzba invitálják Szakály Sándort

2014.01.21. 13:22

A magyarországi Élet Menete Alapítvány kuratóriuma nyílt levélben ajánlotta fel Szakály Sándornak, a Veritas Intézet igazgatójának, hogy személyesen is részt vehet április 28-án a nemzetközi Élet Menete emlékprogramon, Auschwitz-Birkenauban.

Az alapítvány szerint a Közszolgálati Egyetem rektorhelyettese az egykori haláltáborban 54 ország több ezer zarándokával, túlélőkkel, és leszármazottaikkal közösen, személyesen győződhet meg arról, hogy hová vezethetnek az „idegenrendészeti intézkedések”.

Auschwitz-Birkenauban egymillió-kétszázezer ember halt mártírhalált, amelyből minden harmadik, közel négyszázezer ember magyar állampolgár volt. A holokauszt-emlékév keretein belül rendezett auschwitzi megemlékezésen a hatszáz fős magyar delegációt a magyar kormány képviselői vezetik.

Szakály a 260 milliós költségvetési keretből felállított Veritas Intézet februári indítása előtt nyilatkozott személyes nézeteiről, történelemszemléletéről az MTI-nek. A beszélgetésben hangzott el, hogy 20 ezer zsidó 1941-es Kamenyec-Podolszkba történt deportálása „inkább idegenrendészeti eljárásnak tekinthető” a magyar hatóságok részéről, mint zsidóellenes fellépésnek. A történész szerint a vérengzéseket a németek követték el.

A kijelentés miatt már több zsidó szervezet lemondásra szólította fel Szakályt, a Demokratikus Koalíció pedig feljelentést tett holokauszttagadás miatt.



  • Tippek
  • Bankszámla