Meghalt a beteg a kórház udvarán

2014.01.29. 20:48

Holtan találtak egy beteget a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház udvarán január 23-án, azaz múlt hét csütörtökön - írja a Hír24.hu. A beteg egy nappal korábban, január 22-én éjjel szökött meg a pszichiátria földszinten található osztályáról, és csak másnap délután leltek rá a holttestére.

A történtek kapcsán a rendőrség is intézkedett. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Hír24 kérdésére megerősítette, hogy a Rendkívüli Halálesetek Osztály közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja az esetet.

A Jahn Ferenc kórház kommunikációs partnere a Hír24 érdeklődésére azt írta: az elhunyt beteg január 22-én a késő esti órákban orvosai tájékoztatása, engedélye és tudta nélkül távozott az ellátását biztosító fekvőbeteg osztályról. Az eseményről a rendőrséget, valamint az érintett hozzátartozóit is haladéktalanul értesítették. A kórház munkatársai, valamint biztonsági szolgálata is a beteg keresésére indult, de nem találták meg.

Az ügyben a Jahn Ferenc Kórház jelenleg belső vizsgálatot folytat. A halál okának kétséget kizáró megállapítása érdekében az intézmény vezetése igazságügyi orvostani boncolást kért. A hatósági vizsgálatok lezárásáig, valamint a hozzátartozók engedélyének hiányában további információval nem szolgálhatnak - írták a Hír24-nek. Az elhunyt hozzátartozóinak részvétüket fejezték ki.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport