McCain: Amerika megérti a magyar demokrácia miatt aggódókat

2014.01.31. 15:14 Módosítva: 2014.01.31. 15:46

„Megérjük a magyar demokrácia állapotával kapcsolatban kívül és belül megfogalmazott aggodalmakat. Ezek közül néhány igen súlyos vád” – tett sarkos kijelentést John McCain amerikai szenátor, aki pénteken Budapesten Orbán Viktorral, és ellenzéki vezetőkkel is találkozott.

A Bank Centerben tartott sajtótájékoztatón az amerikai kongresszus kétpárti, európai körútra érkező delegációjának vezetője rámutatott: „A problémákat a magyaroknak kell demokratikus úton  megoldani. A demokratikus intézményeknek, a fékek és ellensúlyok rendszerének elég erősnek kell lenniük ahhoz, hogy támaszként szolgálhassanak a folyamatban.”

„Amerikának és az egész világnak az az érdeke, hogy Magyarország továbbra is befogadó és toleráns demokráciaként fejlődjön. Ehhez szabad piacgazdaság, független igazságszolgáltatás és független média kell” – mondta a 2008-ban Barack Obama republikánus ellenfeleként indult arizonai szenátor, aki részben azért is látogatott a térségbe, hogy az ukrán helyzetről tájékozódjon.

„Amerika azt reméli, hogy a közelgő választások megmutatják a magyar demokrácia életképességét, tisztességét és versenyképességét. Nincs jobb módszer ahhoz, hogy ennek a világ is tanúja lehessen, mint hogy objektív nemzetközi megfigyelőcsoportok kövessék a választást” – beszélt a közelgő parlamenti választásokról is.

McCain szerint az Egyesült Államok ugyanakkor elkötelezett szövetségese és barátja marad Magyarországnak. „Egy erős demokratikus Magyarország a legjobb, leghatékonyabb partner az Egyesült Államoknak és a NATO-nak is.” „Most amikor a világban kérdések merülnek fel a demokratikus értékekkel kapcsolatban, szükség van Magyarország jó példájára és vezető szerepére” – tette hozzá.

Kérdésre válaszolva McCain hangsúlyozta, hogy nem fenyegetőzni, vagy következményeket emlegetni jöttek Magyarországra.

A delegációból Sheldon Whitehouse Rhode Island-i demokrata szenátor arról beszélt, remélik, hogy nyílt és szabad választások lesznek, amire ígéretet kaptak Orbántól. Christopher Murphy connecticuti szenátor pedig azt mondta, fontosak azok a közös értékek, amiket vallunk a demokráciáról. Mint mondta, örül annak, hogy Orbán megígérte, fellép vallási, etnikai csoportok marginalizálása ellen.

Paks: az átláthatóság érdekli őket

A paksi bővítéssel kapcsolatban a szenátor a beruházás átláthatóságát és a versenyt hiányolta. „Amerika reméli, hogy az energiabiztonsági szükségleteket olyan módon kezeli az ország, hogy ez hozzájáruljon az európai energiaellátás sokszínűségéhez” – mondta korábban.

A sajtótájékoztatón kérdés hangzott el a Szabadság téren felállítandó német megszállási emlékművel kapcsolatban. McCain szerint egy ilyen emlékműnél „nem csak az a fontos, hogy valaki tudja, mit tesz, de az is, hogy az minek látszik.” Az emlékmű és az antiszemitizmus elleni küzdelem téma volt Orbán Viktorral folytatott megbeszélésükön is, ahol a miniszterelnök hangsúlyozta, a szobor nem a magyarokat mentegetné a második világháborús bűnök alól.

Az ukrajnai helyzetről is beszéltek Orbánnal. McCain elmondta, hogy egyre súlyosabb a helyzet Ukrajnában, meg kell akadályozni a helyzet további romlását. Ha az ukrán kormány szükségtelen erőszakot alkalmaz, akkor szankciókat javasolhatnak a kongresszusban.

Az NSA lehallgatási botránya viszont nem került szóba Orbánnal folytatott megbeszélésükön, „mert a miniszterelnök ugyanúgy gondolkozik, ahogy mi." McCain mosolyogva tette hozzá, hogy innen Münchenbe mennek tovább, ahol a botrány miatt nem túl boldognak nevezett Angela Merkel német kancellárral tárgyalhatnak majd a kérdésről. Mint mondta, Washington biztosította szövetségeseit, hogy a jövőben csak az Egyesült Államokat és szövetségeseit érő fenyegetésekkel kapcsolatban fog megfigyelést folytatni.