Pokorni: Az oktatásunk így nem lesz sikeres

2014.01.31. 12:04

Ez az út, amin az oktatási kormányzat most elindult, nem ezeknek a modelleknek, sikeres gyakorlatoknak a terjedését ösztönzi. Amerre megyünk, a még szigorúbb, még fegyelmezettebb, kötöttebb, vonalasabb oktatás rossz irány. Ez nem megy, ezzel nem lesz sikeresebb, eredményesebb az oktatásunk, ezt tudomásul kell venni!

Ezt mondta Pokorni Zoltán a Szeged Mának adott interjúban. A Fidesz alelnöke nemcsak a rezsifórumokon üt meg kritikus hangot a kormányzattal szemben, hanem továbbra is elégedetlen az oktatáspolitikával.

Az idézetben az olyan sikeres oktatási modellekre utalt, amelyek személyre szabott fejlesztési utakat kínálnak a gyerekeknek, és nem tömegben, hanem csoportban oktatják őket. Magyarországon a tehetségeseket éppen úgy homogén csoportként kezelik, mint a leszakadókat, a széles középső rétegre pedig egyáltalán nem gondolnak, mondta.

Az interjúban Pokorni elmeséli, hogy az oktatási bizottság néhány tagjával együtt nemrég Londonban látogatott  egész napos iskolákat. 

Sok intézményben jártam, sok osztályba bekukucskáltam, s egyetlen olyan órát sem tapasztaltam, ahol állt volna a tanár a táblánál, és a gyerekek buzgón jegyzetelnek. Nem volt frontális oktatás, a gyerekek kisebb csoportban ültek, vagy éppen felálltak a helyükről, másokhoz csatlakoztak, kísérleteztek és tárgyakat építettek, közösen dolgoztak. Miért nem figyelnek, rendetlenkednek a gyerekeink? Mert unatkoznak. Dolgoztatni kell őket, csoportba kell őket venni, önállóságot kell nekik adni, ehhez pedig idő és módszertani szabadság kell.

Az országgyűlés oktatási bizottságának elnöke szerint nálunk hiába nevezik egész napos iskolának a délután négyig tartó oktatást, a gyakorlatban nem ez történik. Az iskoláknak kellene megvalósítani azokat a foglalkozásokat, amiket a szülők ma különóraként vásárolnak meg. 

Magyarországon évente csak 580 órát finanszíroznak a gyerekeknek közpénzből, ez Németországban 800 óra, az USA-ban pedig több mint 1000. Ez nem azt jelenti, hogy az amerikai gyerekek kétszer annyit tanulnak. A magyar gyerekek jelentős része is 1000 óránál többet tanul , csak ennek jelentős részét a szülei pénzéből teszi, mondta Pokorni.

A rossz PISA-eredményekről azt mondta: ebben nem a jelenlegi kormány oktatáspolitikájának a gyengesége tükröződik, hiszen az adatfelvétel idején ezekből az intézkedésekből még semmi sem indult el. A politikus ugyanakkor azzal sem ért egyet, ha valaki kizárólag az előző kormányzat néhány oktatási intézkedését hibáztatja ezért. A szöveges értékelés bevezetését, az elsősök és másodikosok buktatásának tilalmát ugyanis ő maga is  fenntarthatónak és fenntartandónak tartja    „ finomabb és csiszoltabb módon”.