Orvosi titoktartást sérthetett a kamaszt eláruló kórház

2014.02.04. 16:50

Elmondása szerint „ismeretlen tartalmú cigarettától” lett rosszul egy 16 éves fiú Mosonmagyaróváron január 24-én. A srác reggel szívta el a cigarettát, amitől délelőtt ájultan esett össze az iskolában. Tanárai kihívták hozzá a mentőt, de délután a kórházban a rendőrség is meglátogatta a tanulót.

A helyi rendőrségre ugyanis bejelentés érkezett az ügyben. A rendőrök a kórházban droggyorstesztet végeztettek vele. Ez is bebizonyította, de a srác is beismerte, hogy kábítószerezett. Így a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kábítószer birtoklásának gyanúja miatt büntetőeljárást indított ellene, írta a Kisalföld.

A hírre a TASZ is felfigyelt. Szerintük ez azt jelenti, hogy a kórház megsértette az orvosi titoktartásra vonatkozó szabályokat, ezért Sárosi Péter drogpolitikai programvezető és Szabó Máté Dániel szakmai igazgató levelet írt a kórháznak. Ebben figyelmeztették az igazgatóságot, hogy a nyilvánosságra került adatok alapján a Karolina kórház megsértette az egészségügy adatkezelését szabályozó törvényeket.

A TASZ levelében felidézte: az egészségügy adatkezelését szabályozó törvények szerint a betegnek joga van az orvosi titoktartáshoz. Jogosult arra, hogy az őt kezelő orvosok és ápolók az egészségügyi és személyes adatait (amit a törvény együtt orvosi titoknak hív) csak az arra jogosulttal közöljék, és azokat bizalmasan kezeljék korlátlan ideig. A törvény szerint ez alól csak két eset kivétel (a súlyos testi sértés és kiskorú bántalmazása), de a januári mosonmagyaróvári sztori nem tartozik a kivételek közé. Sárosi és Szabó azt is felidézte, hogy  a mentők hasonló titoksértései miatt az adatvédelmi biztos 1998-as ajánlásában leszögezte, hogy a mentőszervezet feladata a gyógyítás, nem pedig a feljelentés, és ez a kórházakra is érvényes.

A TASZ szerint a mosonmagyaróvári kórházban történtek gyengítik az orvos és beteg közti bizalmat, és az ilyen esetek a drogfogyasztókat elriaszthatják attól, hogy szükség esetén orvosi segítséget kérjenek. Mindezek alapján a TASZ kérte a kórházat, hogy vizsgálja felül adattovábbítási gyakorlatát, illetve vizsgálja meg a konkrét eset körülményeit és törvényes voltát.

Az Index megkereste a Győr-Moson-Sopron megyei rendőrséget, ahol elmondták, hogy a bejelentés a kórházból érkezett, de az nem kábítószer-fogyasztásról szólt, hanem arról, hogy a fiú az eszméletét vesztette. Arra a kérdésre, hogy a kórház minden eszméletvesztésnél megkeresi-e a rendőrséget, eddig nem kaptunk választ. A hatóság ezenkívül elmondta még, hogy a nyomozás folyamatban van, és hogy a fiú korábban nem vett részt elterelésben.

Hétfő délután óta próbáljuk elérni a kórház igazgatóját is, de ez eddig nem sikerült.