Újabb földrengés volt Magyarországon

Földrengés volt kedd hajnalban Magyarországon – közölte honlapján a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium.

Az intézet adatai szerint 00:57-kor keletkezett a földrengés 5 kilométeres mélységben. A rengés a a Nógrád megyei Iliny község közelében volt, mérete a Richter-skálán 2,1-esnek felelt meg. Ez rendkívüli gyenge rezgésnek felel meg, amit a legtöbb ember általában nem érzékel. Néhányan azonban az obszervatórium adatai szerint érezték a földmozgást Cserhátsurányban és Nógrádsipeken.

Földrengések az elmúlt harminc napban Magyarországon. Forrás: Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium

Az intézet tájékoztatása szerint a mostani a január 19-i, 4,4-es magnitúdójú földmozgás utórengése volt. Az a földrengés a nógrádi településeken jelentős károkat okozott. Csak a Groupama biztosítóhoz több mint ötszáz kárbejelentés érkezett, amire a társaság több mint 30 millió forintnyi kártérítést fizetett ki. Az Aegon több mint száz bejelentés nyomán több mint 14 millió forintot fizetett. Abban a rengésben megsérült a cserhátsurányi óvoda épülete is.

Mivel a mostani rengés jóval kisebb erejű volt, komoly károkra ezúttal nem kell számítani. Legfeljeb olyan épületek állaga romolhatott nagyobb mértékben, amelyek már az előző rengésben megsérültek.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

7 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32