Mindenről lemond Simon Gábor

2014.02.06. 16:28 Módosítva: 2014.02.06. 18:07

A kialakult, személyemet érintő helyzetre való tekintettel korábban felfüggesztettem párttagságomat, most pedig bejelentem, hogy minden pártban viselt tisztségemről lemondok és kilépek a Magyar Szocialista Pártból.

Egyben visszalépek képviselői jelöltségemtől, és 2014. február 12-i hatállyal lemondok parlamenti képviselői mandátumomról is. A személyemhez kötődő összeggel el tudok számolni, annak eredetének semmilyen közéleti, politikai aspektusa nincs.

Így, a XVIII. kerülettel kapcsolatos találgatásoknak sincs alapjuk. Jóhiszeműen hibáztam, amikor a vagyonnyilatkozatomat nem kellő alapossággal töltöttem ki. Minden, a helyzet tisztázását segítő eljárást és vizsgálatot természetesen vállalok és segítek.

− írja Simon Gábor az MSZP pártelnökhelyettese közleményében, miután meghallgatta az MSZP vezetősége.

pártelnökhelyettes évek óta több százmillió forintot tartott egy osztrák pénzintézet számláján. A politikus az összeget nem tüntette fel egyetlen vagyonnyilatkozatában sem. A most kiadott közleményben azt írja, a pénzzel el tud számolni, a 240 millió forint eredetéről azonban nem árult el semmit. 

Az MSZP-sek szerint inkább Simicskával foglalkozzunk

Tudósítónk, ahogy a teljes magyar sajtó csütörtök délután, ott volt az MSZP Jókai utcai székháza előtt, ahol a pártot a kampány alatt vezető Országos Választási Bizottság ülésezett. Több szocialista politikus is kijött és nyilatkozott, többek között Steiner Pál, Szanyi Tibor és Horváth Csaba. Más-más szavakkal, de a sajtó kérdéseire mindegyikük azt válaszolta, hogy Simon Gábor botránya nem az MSZP ügye, a politikus el fog számolni a vagyonnal, ők nem tudnak semmit annak eredetéről. Az újságíróknak ezen felül azt tanácsolták, érdeklődjenek inkább arról, Simicska Lajos és Mészáros Lőrinc honnan szerezte a vagyonát.

Steiner Pál azt mondta, Simon Gábor ma bejelentett kilépésével az MSZP lezártnak tekinti az ügyet, a távozó elnökhelyettes pedig szerinte részletes magyarázatot adott mindenre a közleményében. Amikor Steiner ezen kijelentésére az Index tudósítója úgy reagált, hogy a közleményből semmi nem derül ki a pénzről, ő azt válaszolta, hogy de igen. Az ezt firtató további kérdésekre ő is Simicska Lajosról kezdett el beszélni.

Szanyi Tibor arra a kérdésre, mi lesz akkor, ha kiderül, hogy az osztrák számlán lévő százmilliók pártfinanszírozási célra lettek félretéve, azt mondta, fikciókkal nem akar foglalkozni. Szanyi elmondása szerint most már úgy veszik, hogy Simon Gábor nem párttag, ezért számoljon el ő.

Mesterházy: Simon privát életéből van a pénz

A sajtóérdeklődés közben akkora, hogy néha még a forgalom is leáll a Jókai utcában, például amikor Horváth Csaba jött ki, az újságírók és operatőrök teljesen elfoglalták az úttestet. Amikor Mesterházy Attila MSZP-elnök távozott 17:30 körül, és a sajtó őt is lerohanta, kérte, ne lökjék fel, és akkor válaszol a kérdésekre.

Mesterházy arról beszélt, elfogadja Simon Gábor magyarázatát. Ő is megismételte, hogy nem párthoz kötődő pénzről van szó, az osztrák bankszámlán lévő vagyon Simon Gábor privát életével kapcsolatos. Az újságírói kérdésre, hogy akkor miért mond le a politikus, Mesterházy azt válaszolta, azért, mert eltitkolta a pénzt a vagyonbevallásában.

Az MSZP vezetőjét sokáig nem tudtuk faggatni, beszállt egy kocsiba és elhajtott.

Amikor az eddig az Egyesült Államokban tartózkodó Mesterházyt a Hír TV riportere Ferihegyen kérdezte a Simon-ügyről, a pártelnök azt mondta, hogy a Simonról szóló híreket megdöbbenéssel fogadta. Kizártnak tartja, hogy más MSZP-s politikusnak is lenne ilyen eltitkolt számlája, amin ehhez hasonló összegek szerepelhetnek. Hozzátette még azt is, ezt

a fideszesekről el tudom képzelni, MSZP-sekről nem.

A Fidesz Simon Gábor közleményére úgy reagált:

A legfontosabb kérdésekre a mai napon sem kaptunk választ: Honnan vannak a százmilliók, mit tudott minderről Mesterházy Attila és az MSZP vezetése és mióta tudják mindezt?

Lehet egy ausztrál nagybácsi öröksége is!

Egy név nélkül nyiltatkozó szocialista politikus szerint nem oszt, nem szoroz a Simon-ügy.

A háborúban az első lövéstől mindenki megijed, aztán mindenki lövöldöz és megszokja a tüzelést

– utalt ezzel arra, hogy az idejtség az MSZP-ben az első lövésnek szólt, de a választás szerinte nem ezen az ügyön múlik. Utalt a gázoffshore-botrányra is, amire szerinte nem ugrott úgy rá a sajtó, mint Simonra. A távozó elnökhelyettes "jóhiszemű hibázásáról" pedig azt mondta, a pénzre sok magyarázat lehet, lehet például az akár egy ausztrál nagybácsi öröksége is, amit a válás előtt Simon el akart titkolni a felesége elől.

A név nélkül megszólaló politikus arról is beszélt, több MSZP-s is "kóstolgatnak" Simonhoz hasonló módon, minderre pedig annyi a magyarázat, hogy kampány van.

Elfelejtette, hogy százmilliók vannak az osztrák számláján

Simonról, aki korábban a szocialisták országos választmányát vezette, a Magyar Nemzet írta meg, hogy 2008 januárjában számozott értékpapírszámlát – két klíring és két time deposit számlát – nyitott egy osztrák banknál. 2008. január 28-án és 2009. április 10-én ezekre a számlákra 575 000 eurót és 162 954 dollárt helyezett el a lap szerint.

A lap azt is megtudta, hogy Simon Gábor az összegeket később határozott idejű bankbetétekbe, majd értékpapírokba fektette. A betétszámla egyenlege 2013. október 16-án 770 000 eurót mutatott. A szocialista országgyűlési képviselő az osztrák pénzintézetnek úgy nyilatkozott, hogy a vagyon többek között egy cég, valamint egy budapesti ingatlan eladásából származott.

A szóban forgó időszakban azonban Simon Gábor tulajdonában nem volt olyan értékű ingatlan, valamint gazdasági társaság, amely magyarázatot adhatott volna a mesés összeg eredetére. A politikusnak a kérdéses időszakban három helyről származott rendszeres jövedelme. 2008-ban mint országgyűlési képviselő 5 829 120, mint önkormányzati képviselő 2 538 677 forint jövedelemben részesült.

>>>> Simon-portré: Az örök B kategóriás bukott le