Jogerős lett a homofób gyilkos életfogytiglana

2014.02.10. 13:10

A Debreceni Ítélőtábla Balla Lajos vezette tanácsa hétfőn helybenhagyta a Debreceni Törvényszék ítéletét az egerlövői homofób gyilkos, Sz. Nortbert ügyében, közölte a tárgyalás után az ítélőtábla sajtóreferense. A 25 éves Sz. Norbertre tavaly október 18-án a Debreceni Törvényszék életfogytig tartó fegyházbüntetést szabott ki azzal, hogy leghamarabb harminc év múltán bocsátható feltételes szabadlábra.

Az áldozat egy idősödő patikus volt, akit a gyilkos nem is ismert: találomra választotta ki a TV2 Teletext 811. oldaláról, ahol meleg emberek társkeresői hirdetéseit lehet olvasni. Azért kellett meghalnia, mert Sz. Norbert gyűlölte a melegeket, ahogy ő nevezi őket: „a buzikat”. Vallomása szerint 2012. augusztus 25-én, amikor a gyilkosság történt, egyszerűen azzal az elhatározással kelt fel, hogy aznap megöl egy „buzit”. Végül több mint húsz késszúrással ölte meg a gyógyszerészt annak debreceni lakásában. A rendőröknek azt mondta: abszolút nem sajnálta őt.

A rendőrök 48 órán belül rátaláltak. Addigra már újabb telefonszámokat gyűjtött ki magának a meleg társkereső oldalról, többeknek kezdett sms-eket írogatni, de újabb találkozóra már nem maradt ideje. Az elsőfokú ítélet kihirdetése után az ügyész súlyosbításért, a vádlott és a kirendelt védője enyhítésért fellebbezett.

A Debreceni Ítélőtábla hétfői közleménye szerint az ítélőtábla arra jutott, hogy az elsőfokú bíróság az eljárási szabályokat maradéktalanul betartotta, és helyesen állapította meg a tényállást. A feltételes szabadlábra bocsátás tartamának a (a 30 évnek) súlyosbítását nem tartották indokoltnak. Viszont enyhítésre sem láttak lehetőséget. A  közleményben az áll:

A vádlotti magatartása tervezett, pontosan kivitelezett volt, és a szexuális motiváció alapján aljas indokból, különös kegyetlenséggel követte el azt. A vádlott személye különösen veszélyes a társadalomra. A társadalom védelme érdekében és azért, hogy másokat visszatartson hasonló cselekményektől, indokolt az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása. Az ítélet jogerős.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport