Kövér László nem érdekli a miskolci egyetemistákat

2014.02.20. 13:07

Úgy látszik, a Miskolci Egyetem diákjait nem tüzelte fel eléggé a hír, hogy Kövér László az egyetemükre látogat, mivel a jogi kar (ÁJK) dékánja két levelet is kiküldött a kar oktatóinak, hogy valahogyan növeljék már meg a résztvevők számát. Először még csak a tanárokat kérte „nyomatékosan”, hogy minél többen jöjjenek el, majd egy nappal később már a hallgatók meggyőzésére kérte őket. Dr. Farkas Ákos a részvételre való buzdítás mellett az órákat is elengedte:

Amennyiben a fenti időszakra gyakorlati óra vagy előadás esik, engedélyezem a tanóra tartás helyett a konferencián/hangversenyen történő részvételt.

A Meghívó teljes szövegéért kattintson!
A Meghívó teljes szövegéért kattintson!

A dékán első levelében még csak a tanárokat kérte, hogy „minél nagyobb számban jelenjenek meg”, viszont amikor kezdett látszani, hogy ebből sem lesznek tömött padsorok, már ezt írta:

(...) szíveskedjen felhívni a hallgatók figyelmét arra, hogy 2014. február 20-án (csütörtökön) 16-17.30-ig Dr. Kövér László házelnök úr látogatása alkalmából konferenciát rendeznek a XXXVII. előadóba. 

Kérem nyomatékosan kérjék őket, hogy az előadásra regisztráljanak a Neptunban és tiszteljék meg az előadást részvételükkel, mivel jelenleg kis létszámú a jelentkezők száma.

Az előadást a XXXVII-es előadóban tartják, ami még csak nem is a legnagyobb az egyetemen: ide 400-an férnek be, az I-esben viszont 504 hely van.

Kövér László házelnök (1990 óta fideszes parlamenti képviselő, a párt 2014-es országgyűlési listáján is a harmadik helyet foglalja el) „A múltból a jövőbe a Miskolci Egyetemen – Tudomány határok nélkül a Kárpát-medencében” című konferencián szólal fel csütörtök délután 16 órakor, az előadássorozatba a címe alapján elég sok minden beleférhet. A mindössze kétórás konferenciát komolyzenei koncert követi az egyetem díszaulájában, Figaro házasságával és A négy évszakkal.

Egy névtelenséget kérő forrásunktól úgy tudjuk, az egyetemen nem megszokottak a hasonló toborzó akciók. Az eseményre a Neptun tanulmányi rendszerben kell regisztrálni, ez állítólag más előadásoknál is bevett módszer, az viszont már kevésbé, hogy a dékán levélben mozgósítja a tanárokat, akiknek a konferencia idejére eső óráikat sem kell megtartaniuk.

Az ügyben kerestük Dr. Farkas Ákos dékánt, de egyelőre nem tudtuk elérni.

>300 regisztráló

Sikerült viszont beszélnünk Dr. Balajti Zsuzsanna rektorhelyettessel, aki elmondta: az eseményre végül több mint 300-an regisztráltak. Eleinte nem tudták, hogy melyik előadóban tartsák az eseményt, végül éppen azért döntöttek a XXXVII-es mellett, mert sokan jelentkeztek – mondta. Szerinte a dékán a „kis létszámú jelentkezőről” szóló levelét legfeljebb három órával az esemény meghirdetése után küldhette ki, az órák pedig azért is maradhatnak el, mert Kövér László jogalkotó, így előadása a jogtudományokhoz kapcsolódik.

A rektorhelyettes nagyon örül, hogy megtiszteli őket egy közjogi méltóság, állítólag ilyen utoljára 1998-ban történt az egyetemen. Az eredetileg a magyar kultúra napjára (január 22.) tervezett előadás nem kötelező rendezvény, hanem egy lehetőség a megújuló Miskolci Egyetem számára – fogalmazott a rektorhelyettes.