Újabb brutális baleset a halálkanyarban

2014.02.21. 14:55

Három ember meghalt, 12 megsérült, mikor egy kisbusz és egy személygépkocsi karambolozott a 3-as úton a bagi elágazásnál, írta a HavariaPress. Az utat lezárták, az ütközés körülményeit egyelőre nem tisztázták.

Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta, hogy tizenegy mentőegységgel vonultak a helyszínre. Két férfin és egy nőn már nem tudtak segíteni, mindhárman az ütközés pillanatában veszthették életüket.

Tizenkét sérültet láttak el (a rendőrség korábban tizenhárom sérültről tudott), majd három kórházba: a fővárosi baleseti intézetbe, a Honvédkórházba, illetve a hatvani kórházba vitték őket – mondta a szóvivő.

A sérültek között nincs gyermek. A legtöbben különféle zúzódásokat, töréseket, esetleges belső sérüléseket szenvedtek, állapotuk súlyosságáról csak alapos vizsgálat után lehet nyilatkozni. Az első vizsgálat alapján senki sincs közvetlen életveszélyben – tette hozzá Győrfi Pál.

A helyszínelés, illetve az útlezárás még tart, a Gödöllő felé közlekedőket az M3-as autópályára terelik. Az autópálya használatáért Bag és Aszód között nem kell fizetni.

Halálkanyar

Az út Gödöllő irányából a csomópont felé lejt, a járművek gyakran felelőtlenül nagy sebességgel érkeznek meg ide. A kivilágítatlan kereszteződésben így az ütközések, gázolások elég gyakoriak, ez a legrosszabb baleseti mutatókkal rendelkező szakasz.

2008 és 2012 között 10 személyi sérüléses baleset történt, ebből 2 halálos, 5 súlyos és 3 könnyű sérüléssel végződött. Az év elején a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium be is jelentette, hogy 674 millió forintból körforgalommá alakítja.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport