Kövér: Nincs alku a kommunizmussal

Nincs alku a kommunizmussal – mondta az Országgyűlés elnöke a kommunista diktatúrák áldozataira emlékezve pénteken a főváros XXII. kerületében.

Kövér László beszédében úgy fogalmazott:

nincs alku egyetlen terrorrendszerrel sem, amely a társadalom átalakítása és kézben tartása céljából elfogadhatónak tartja a gyilkosságot mint eszközt, a kínzást és a fogva tartást mint módszert, az emberi méltóság megsértését.

A házelnök szerint újra és újra ki kell mondani, nincs alku azokkal sem, akik a kommunizmust mentegetik. Mentegetik, mert tevőleges szereplői, mert haszonélvezői voltak és részben még azok ma is – idézi a házelnököt az MTI.

Kövér László szerint a kommunizmus az emberek igazságeszméjét és igazságvágyát kihasználó „terroristagondolat volt”, ami a nyomor és a kizsákmányolás megszüntetését, a kollektív jólét, a szabadság és egyenlőség kiteljesítését ígérte, ehhez képest még nagyobb nyomort, még nagyobb kizsákmányolást, rabságot és hazugságot teremtett a terror eszközeivel.

Az Országgyűlés 2000. június 13-i döntésével február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává nyilvánította. 1947-ben ezen a napon tartóztatták le, majd hurcolták el a Szovjetunióba a Független Kisgazdapárt főtitkárát, Kovács Bélát.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

5 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32