Késett a lánya, betörte a szélvédőt

2014.02.22. 08:26

Egy 56 éves gellénházi férfi február 12-én 22 óra után az otthona előtti kapubejárón egy hosszú nyelű kapával betörte lánya barátjának autójának szélvédőjét, amely körülbelül 30 centiméteres átmérőben berepedt, és betört - írja a police.hu.

Az apát a zalaegerszegi rendőrök elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte, azt mondta a kihallgatáson, hogy lánya a kérése és a korábban megbeszéltek ellenére 22 óra után ért haza, ezért lett ideges, és kapott fel egy kapát, amivel egyszer megütötte a kocsi szélvédőjét.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya Cs. István ellen garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Zalaegerszegi Járási Ügyészségnek.