A SEM, azaz a Sportos és Egészséges Magyarországért eredményváró bulijára a Teréz körúton, egy ügyvédi iroda nagypolgári lakásában várja az újságírókat. Vagyis leginkább csak az Indexet. Odakint gyrosszag, idebent tepertős pogácsa: tényleg minden sportos és egészséges. A párt listavezetője nagyon nem olyan, ahogy egy kispárt elnökét elképzeljük: nincs kinyúlt érettségi zakója, és nem fújtat, mint Schmuck Andor. Ellenben szőke, nő, és látszik, hogy kétszer annyi fekvőt tud lenyomni, mint az MSZP bármely tagja.

Ennyiben ki is merül a párt, bár állítólag, ők már 2018-ra hajtanak, amikor az egész ország békaugrásban megy majd az urnákhoz, hogy két tucat guggolás után oda húzza az ikszet, ahova azt kell.
A SEM 20 ezer szavazattal lenne elégedett, ami egyáltalán nem nagyzoló, ha figyelembe vesszük, hogy 50 ezren támogatták a pártot. Többek közt ezt a pártot is.

A párt képviselőjelöltjei amúgy nem vették fel a nekik járó egymillió forintos támogatást, így azt vissza sem kell fizetniük: a pártnak járó milliókat ellenben már mind elköltötték. Sportrendezvényekre, mi másra.
Rovataink a Facebookon