A külső Józsefvárosban (amely a Ferencváros jelentős részével együtt most a Budapest 6. számú egyéni választókerülethez tartozik) az RSK munkatársa meglepő módon azt tapasztalta, hogy egyedül az MSZP vezette baloldali ellenzék települt ki a szavazókörök környékére; a Fidesznek és a többi pártnak egyelőre színét se látta.
A Teleki tér sarkán az MSZP aktivistái állnak kis asztallal, a Népszava ingyenes választási különszámát osztogatják. Egy cigány asszony azt kérdi tőlük fennhangon, kire kell szavazni. Mire az aktivisták válaszolnának, két járókelő adja ki az ukázt, hogy a szerintük helyes megfejtés Pál Tibor, a változatos elnevezésű, MSZP vezette ellenzéki szövetség jelöltje.
A hagyományosan baloldali körzetben 2010-ben csúfosan kikapott az MSZP; Kocsis Máté nagy fölénnyel lett 2009-ben, majd egy évvel később ismét a kerület polgármestere és 2010 tavaszán egyéni országgyűlési képviselője is (az akkori másik részben józsefvárosi egyéni választókerületet pedig a szintén fideszes Fónagy János vitte el). Kocsis Máté most kiszáll az országos politikából; ősszel viszont ismét nekifut a kerületi polgármesteri tisztségért folytatott küzdelemnek. A Józsefváros külső részén Vas Imre a Fidesz-KDNP jelöltje.
Rovataink a Facebookon