Pannonhalma és környéke. A fideszes Kara Ákos újra nekifut a körzetnek: 2010-ben már az első fordulóban bekerült és akkor még a Jobbik jelöltje is több szavazatott kapott ott mint az MSZP-é. Az Összefogás most az DK-s Glázer Tímeát indítja, aki korábban MSZP-s megyei pártigazgató volt, majd követte Gyurcsányt a Demokratikus Koalícióba. Legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy Orbánt és Kövért ábrázoló pólóban akart bemenni a Parlamentbe, de az őrök levetették vele. A Jobbik jelöltje Takács Krisztián, aki 2008-ban a Magyar Gárdában kezdte pályafutását, az LMP jenei Ferenc erdészt indítja.
Rovataink a Facebookon