Szigetvári Viktor szerint az Együtt 2014 Párt 100 ezer euróért lépett volna vissza. Mint az ATV-nek elmondta, véletlenül találkozott a Széll Kálmán téren Tiren Györggyel, az Egyótt 2014 Párt elnökével, ekkor tette Tiner az ajánlatot, "én kiröhögtem". Tiner a hírcsatornának cáfolta Szigetvári álíltásait, azt mondta, nem emlékszik semmilyen találkozóra, és megteszi a jogi lépéseket. Mint ismert, az Együtt 2014 szintén szerepel a pártlistás szavazólapokon, ahogy a Szepessy Zsolt-féle Összefogás Párt, ami miatt ma a baloldali szövetség áttért a Kormányváltás névre.
Rovataink a Facebookon