Profi bokszoló ütött le egy kalauznőt

2014.02.26. 06:22

A nyolcszoros magyar nehézsúlyú bajnok ökölvívó, K. Csaba még tavaly december 23-án ütött le egy kalauznőt a budapesti Keleti pályaudvaron - írta a Blikk. A lap szerint K. Csaba a barátnőjével ment az állomásra. Késésben voltak és amíg a nő jegyet vett, K. Csaba megpróbálta visszatartani a már induló vonatot. Emiatt szóváltásba került a MÁV egyik kalauznőjével, ennek lett az a vége, hogy K. Csaba ököllel megütötte a nőt. A kalauznő egyik kollégája szemtanúja volt az esetnek, de annyira megdöbbent, hogy nem avatkozott bele.

Minősíthetetlen, ami történt – mondtaa a Blikknek a Vasúti Dolgozók Szakszervezetének alelnöke, Bárány Balázs. Ő úgy tudja, hogy K. Csaba mind a mai napig nem is kért bocsánatot a helybenhagyott hölgytől.

A lap úgy tudja, hogy a bokszoló nem ismerte el az általa elkövetett bűncselekményt. „A VIII. kerületi rendőrkapitányság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást K. Csaba ellen" - közölte a rendőrség.