Rafael
18 °C
32 °C

Katasztrofális lenne egy újabb budapesti árvíz

2014.03.03. 06:44

Fejlesztések és felújítások nélkül nem biztosítható Budapest védelme, ha a Duna legközelebbi áradása megközelíti vagy meghaladja a tavalyi mértéket – idézi a Magyar Nemzet hétfői cikkét az MTI.

A Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. tanulmánya szerint a 2013-as, 891 centiméter tetőzésű árvízhez hasonló, esetleg nagyobb árvíz esetén katasztrófa bekövetkezésével is számolni kell. A nemrégiben készült fővárosi elemzés szerint egy újabb nagy árvíz már nemcsak a Római-partot, Békásmegyert és Csillaghegyet fenyegeti, hanem elöntheti Óbudát, Újlakot, a Vízivárost, valamint Újpestet, Angyalföldet és a Margitszigetet is.

Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester a tanulmánnyal kapcsolatban a lapnak azt mondta, mindenképpen a kormányhoz fordul az ügyben, a fővárosi pénzügyi tervekben ugyanis nincs elegendő forrás erre a célra. A 2014-re előirányzott keretből 100 millió forint jut a római-parti védmű megépítésének előkészítésére, míg a teljes árvízvédelmi rekonstrukciót félmilliárdból kell megoldani.