Papcsák megüzente, hogy adózott a 160 milliója után

2014.03.03. 13:32 Módosítva: 2014.03.03. 13:32
Az Országgyűlés mentelmi bizottsága nem jutott előrébb a Simon-ügyben, viszont Szijjártó Péter vagyonszaporulatának vizsgálatát gyorsan befejezte, és Papcsák is megnyugtató válaszokat adott.

Hétfőn zárt ülésen nézte át a parlament mentelmi bizottsága Simon Gábor volt szocialista képviselő hozzátartozóinak vagyonnyilatkozatait. A titkos osztrák bankszámlái miatt megbukott politikus hozzátartozóinak vagyonnyilatkozatát nem lehetett nyilvánosságra hozni, csak a mentelmi bizottság tagjai tanulmányozhatták őket.

Az ülés után Rubovszky György, a bizottság elnöke azt mondta, hogy a bevallások kinyitásával sem jutottak új információkhoz a 240 milliós eltitkolt vagyon ügyében.

A KDNP-s bizottsági vezető bejelentette viszont, hogy a jövő héten ismét foglalkoznak Simon Gábor vagyonával. A jövő heti ülésre Mesterházy Attila MSZP-elnököt idézte be a testület, hogy megkérdezze tőle, mire alapozta korábbi, sajtónak tett kijelentését, amelyben azt állította, hogy az eltitkolt bankbetét nem függ össze Simon Gábor pártbeli tevékenységével.

A bizottsági elnök az Index kérdésére elmondta, hogy az utóbbi hetekben Szijjártó Péter államtitkár, Lamperth Mónika MSZP-s politikus, Orbán Viktor miniszterelnök, Papcsák Ferenc és Cseresnyés Péter fideszes képviselők ellen érkezett vagyonosodási bejelentéseket vizsgálta a bizottság.

Szijjártó Péter és Lamperth Mónika vagyongyarapodási ügyét már le is zárták. Szijjártó – Rubovszky szerint – bemutatta bankszámlakivonatait, amelyek egyértelműen bizonyították, hogy kizárólag az Országgyűléstől és a Miniszterelnökségtől származó bevételei voltak. Szijjártó Péter esetében a K-monitor közhasznú egyesület kezdeményezett vagyonnyilatkozati eljárást a tavalyi 16 millió forintos vagyongyarapodása miatt. Lamperth Mónika az óraadói bevételeiről hozott igazolást.

Rubovszky Györgyöt a tavalyi legsikeresebb képviselő, a 160 milliót kereső Papcsák Ferenc válaszai is megnyugtatták. A bizottsági elnök szerint Papcsák tájékoztatta a testületet arról, hogy a Papcsák Ügyvédi Iroda mekkora bevételek után adózott, és hogy miből származott az osztalék. Rubovszky hozzátette, hogy azt viszont nem vizsgálhatja, hogy az ügyvédi iroda milyen megbízásokat kapott.

A bizottsági elnök elmondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök ellen több bejelentés is érkezett. A DK-sok „hihetetlen mértékű vagyonosodással” kapcsolatos bejelentését nem vizsgálták, mert egy hasonló tartalmú vizsgálat már néhány év lezajlott, a szabályok szerint pedig ismételten nem lehet ugyanazt a panaszt befogadni. Orbán egy másik bejelentés alapján viszont korrigálta vagyonnyilatkozatát, és megadta annak a lakóháznak az alapterületét is, amelyet telekkel együtt vásárolt Felcsúton. Így most már tudható, hogy tavaly szeptemberben a 2079 négyzetméteres telek mellett egy 63 négyzetméteres lakóház is Orbán birtokába került.