Letöltendőt kapott a pécsi egyházmegye volt vagyonkezelője

2014.03.05. 14:44

Három év tíz hónap letöltendő börtönbüntetést kapott a pécsi egyházmegye volt vagyonkezelője, írja a Bama.hu. W. Gyulát gazdasági bűncselekményekért ítélték el nem jogerősen.

A pécsi püspökség pazarló gazdálkodására az Index 2010-ben megjelent cikke után figyelt fel a nyilvánosság.

A büntetőperben a volt pécsi püspököt is tanúként hallgatta ki a bíróság. Mayer Mihály azt mondta, megbízott W. Gyulában, egyébiránt pedig a pénzügyekkel nem foglalkozott.

Perbeszédében az ügyész letöltendő, öt évnél hosszabb időtartamú börtön kiszabását kérte.

A nyomozást 2010 októberében rendelte a Baranya megyei főügyészség. A Baranya megyei rendőr-főkapitányság „a püspökséggel ápolt jó kapcsolatára” hivatkozva kérte kizárását a nyomozásból, így került az ügy a Somogy megyei rendőr-főkapitánysághoz.

A gyanúsított mellett 225 tanút hallgattak ki. A vádiratot 2012 decemberében nyújtották be, a per tavaly januárban kezdődött.

Az ügyészség álláspontja szerint lényegében követhetetlen volt az egyházmegye bevételeinek-kiadásainak alakulása. 2010-ben a könyvelt egyenleg 232 millió forint volt, a pénz azonban nem volt meg, és az sem derült ki, hova lett.