Tekla
9 °C
20 °C

Őzgyilkosságért emeltek vádat

2014.03.06. 11:48

Állatkínzás és lopás miatt emelt vádat a Salgótarjáni Járási Ügyészségegy salgótarjáni férfi ellen, aki augusztusban a háza kertjében befogott és megölt egy őzet - közölte az MTI-vel a Nógrád Megyei Főügyészség megbízott főügyésze.

Bóna Gyula elmondta: az 56 éves B. Barnabás augusztus 8-án a kora esti órákban addig kergette a kertjébe tévedt és onnan kijutni nem tudó őzsutát, míg a kimerült és rémült állatot sikerült a földre szorítania. A magatehetetlen őz torkát egy késsel átvágta, majd megnyúzta és ki is belezte az állatot.

Hozzátette: a férfi tettét többen is látták, és azonnal jelezték a rendőrségnek, a vádlott pedig már az őz feldarabolását kezdte meg, amikor a rendőrök megjelentek nála, és lefoglalták az állat maradványait.

A megbízott főügyész közölte: az ügyészség állatkínzással és lopással vádolta meg B. Barnabást, aki a vad elpusztításával több mint százhúszezer forintos kárt okozott a helyi vadásztársaságnak.

Ha a bíróság bűnösnek mondja ki az elkövetőt, három évig terjedő fogházbüntetést szabhat ki vele szemben - mondta Bóna Gyula.