Most megtudhatja, KDNP-s vagy fideszes-e

2014.03.07. 05:55

A Nézőpont Intézet februárban indított, közepesen sikeres Pártkeresője után vadonatúj alkalmazás segíti a bizonytalan szavazókat. Ezúttal az Andrássy Egyetem munkatársai ugrottak neki a feladatnak: a Vokskabin segítségével 27 kérdésre válaszolva csekkolhatja, melyik párt képviseli leginkább az ön politikai véleményét.

Mi a rezsicsökkentés németül?

A teszt németül is megválaszolható, bár tippünk szerint erre nem a zsebszerződéses osztrák gazdák, a magyarul nem beszélő, bizonytalankodó sváb tömegek vagy a Fidesz német nevű (bár kétségkívül amerikai) kampánytanácsadói miatt van szükség, hanem hogy a felmérés német szponzorai is megnézhessék, mire ment a pénz. Sokkal fontosabb, hogy azt hittük, végre kiderül, meg lehet-e egy másik európai kultúrnyelven is a magyarhoz hasonló fölényes, egyértelmű eleganciával fogalmazni azt, hogy rezsicsökkentés.

Az Andrássy furfangos szerkesztői azonban túljártak az eszünkön: Jobb lenne-e, hogy kizárólag az állam biztosítsa az alapellátásokat (víz, áram, gáz)? – kerülték meg ügyesen a rezsicsökkentés-problematikát, aminek viszont egyáltalán nem érdekel a német fordítása (érdeklődők kedvéért: Soll die Grundversorgung »Wasser, Strom, Gas« ausschließlich durch den Staat gesichert werden?).

A teszt igazi érdekessége, hogy az eredményoldalon a készítők feltüntették, hogy az egyes kérdésekre a pártok miként válaszoltak. A kérdéssort még az ősszel kezdték összeállítani, így érthető, hogy a mára egy tányér hideg tejbegrízként összeállt baloldali pártok a Vokskabinban külön-külön szerepelnek. És bár a kormánykoalíció szétszakadására már ősszel is kevés esély mutatkozott, a demokratikus pluralizmus szellemében csakis örvendezni lehet annak, hogy a szerkesztők a kettőt két pártnak tekintve a Fideszt és a KDNP-t külön-külön megkérdezték.

Fidesz oder KDNP?

Ha már így volt, megnéztük, volt-e értelme külön vizsgálni a két, a választásnak az előzetes várakozásokra nem rácáfolva együtt nekifutó pártot. Nos, szégyellje magát mindenki, aki azt gondolta, hogy a KDNP-nek nincs saját, markáns véleménye! És a 26-ból pont egy olyan kérdésben mernek önállók lenni, amiről a legkevésbé gondoltuk volna!

Egyetért-e Ön azzal, hogy a Belügyminisztérium III/III-as ügynökeinek aktái nyilvánosan hozzáférhetőek legyenek? – szól a kérdés, és az Andrássy kutatói szerint (a KDNP nem válaszolt a megkeresésre, így a nyilvános megszólalások alapján ők tippelték meg a párt véleményét) a KDNP ezzel nem ért egyet. Aki tehát továbbra is az ügynökakták korlátozott megismerése mellett áll, az potenciális KDNP-szavazó!

Igaz, Lázár János kivételével egy fideszes politikus se nagyon állt ki az ügynökakták nyilvánossága mellett, vagyis inkább az a furcsa, hogy a kérdőív szerint Fidesz a megfigyeltek információs kárpótlásának pártján áll. Persze simán lehet, hogy így van, és a rezsicsökkentéshez hasonló fontos ügyek vonták csak el a figyelmüket a kérdés rendezésétől.

Kell-e még párt a parlamentbe?

Valószínűleg csak a szerkesztők, vagy esetleg még ők sem tudják, miért került be a Vokskabinba az a kérdés, hogy bevezessék-e újra a határellenőrzéseket Magyarország teljes határszakaszán. Egy párt se akadt ugyanis, amelyik erre igennel felelt volna. Viszont így 27 kérdés van, nem 26, lehet, hogy ennyi volt a szponzorok minimális elvárása.

Képviselik-e a jelenlegi parlamenti pártok az összes releváns társadalmi csoportok érdekeit – szól egy másik furcsa kérdés. Az ember ugyanis azt várná, hogy a parlamenti pártok válasza erre igen, a többieké meg nem lesz. Csakhogy az MSZP is nemmel válaszolt, igaz, ez talán csak egy kedves gesztus Bajnaiék és Fodor Gábor felé.

Még meglepőbb, hogy a Jobbik szerint se fedik le a társadalmat a parlamenti pártok. Indoklásuk szerint "a Jobbikon kívüli parlamenti pártok globalista, illetve önös gazdasági érdekeket képviselnek főszabály szerint. A nagy számok törvény alapján ez néha véletlenül egybe esik, egyes társadalmi csoportok vélt vagy valós érdekével is." Aki érti, hogy ez hogyan kapcsolódik a Vokskabin kérdéséhez, kérjük, küldje el a megfejtést.

A kérdésre az LMP is nemmel válaszolt, amit viszont egészen különös módon indokoltak: "Az LMP alapítása óta programadásaival és politikai prioritásaival folyamatosan törekedett a legfőbb társadalmi érdekek képviseletére." Vagyis törekedtek, törekedtek, de sajnos nem sikerült.