Valami bűzlik a hódmezővásárhelyi ajánlásokkal

2014.03.07. 15:24

„Választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény” gyanújával már másodjára indított nyomozást szerdán a rendőrség hódmezővásárhelyi jelölt ajánlószelvényei miatt - tudta meg az MTI.

A két eset egymástól elkülönül, de mindkettő a Csongrád megyei 4. számú választókerületben – azaz Hódmezővásárhelyen - történt.

Pénteken Dávid Ferenc Balázs, a Határon Túli Magyarok Pártja ellen indult nyomozás. Az ő nyilvántartásba vételét a helyi választási bizottság visszautasította, mert a szükséges legalább ötszáz helyett csupán 446 ajánlást mutatott be. A rendőrség érdeklődését az váltotta ki, hogy a bizottság tagjaiban felmerült a kétség azzal kapcsolatban, hogy valóban maguk a jogosultak írták-e alá az ívet.

Ahogy arról korábban írtunk, szerdán Tóth Ernő, a Kisgazdapárt és a MIÉP közös jelöltje került képbe, akinek a választási bizottság február 28-án elutasította a nyilvántartásba vételét, mivel nyolc íven is kétséges voltak az aláírások hitelessége, és így a szükséges ötszáz helyett csupán 451 ajánlás volt érvényes. Tóth azonban a március 3-i határidőre gyorsan gyűjtött még néhány ajánlást – a rendőrséget azonban ez nem hatotta meg.