Vilmos
10 °C
22 °C

Simon: Csak vagyonkezelő voltam

2014.03.12. 06:47

Nem a saját pénze volt Simon Gábornak az osztrák Volksbankban elhelyezett 577 ezer euró és 163 ezer dollár (240 millió forint összesen), ezekről az összegekről vallomása szerint csak vagyonkezelőként rendelkezett az MSZP volt elnökhelyettese, írja a Magyar Nemzet.

Vagyonkezelés céljából került a birtokába az osztrák bankban tárolt, több mint negyedmilliárd forint értékű valuta. A Magyar Nemzet szerint egyebek mellett ezt vallotta Simon Gábor, az MSZP volt elnökhelyettese, akinek előzetes letartóztatását tegnap kezdeményezte a Központi Nyomozó Főügyészség. A lap úgy tudja, a kihallgatáson a pénz eredeti tulajdonosáról nem beszélt.

Simon korábban az ausztriai banknak azt mondta, a pénz egy ingatlan és egy cég eladásából származik, ez azonban valószínűtlen, mivel a politikus birtokában abban az időben nem volt sem ilyen nagy értékű cég, sem ilyen értékes ingatlan.

A volt országgyűlési képviselőt a főügyészség hétfőn ismét kihallgatta, és azzal gyanúsította meg, hogy hamis bissau-guineai útlevelet szerzett, és az irat segítségével egy ismerősén keresztül bankszámlát nyitott. A Hír TV értesülései szerint Simon az év elején a valótlan dokumentumot felhasználva 250 ezer eurót helyezett el a MagNet Bankban a fővárosban. A politikus vagyonnyilatkozatában ez az összeg sem szerepel.