Mária
17 °C
29 °C

Egy rendőr is benne volt a lejárt élelmiszerek átcímkézésében

2014.03.17. 12:12

Négy gyanúsítottat, köztük egy rendőrt vettek őrizetbe, akik egy lejárt szavatosságú élelmiszerek átcsomagolásával, átcímkézésével, illetve eladásával foglalkozó szervezetet működtettek Pest megyében – közölte a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Az ócsai székhelyű cég különböző áruházláncoktól átvett lejárt szavatosságú élelmiszerek megsemmisítését vállalta, a cég vezetője azonban a hozzá beszállított, megsemmisítésre szánt élelmiszerek egy részét továbbértékesítette, így azok visszakerültek a forgalomba.

Március 14-én és 15-én a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség és a nyomozásban részt vevő társzervek tíz helyszínen tartottak házkutatást. Átfésülték egyebek mellett a cég székhelyét, telephelyét, illetve az átcímkézett árukat átvevők dabasi, felsőpakonyi, törökbálinti és budaörsi raktárait is. Valamennyi helyszínen lejárt szavatosságú termékek kerültek elő.

A bűncselekmény-sorozat nagyságrendjét érzékelteti, hogy az egyik helyszínen 100-150 tonna élelmiszert találtak, rossz higiéniai körülmények között. Az áru szavatossága lejárt, magyar nyelven semmi nem volt ráírva.

Egy másik helyen épp a lejárt élelmiszerek átcímkézése és csomagolása közben érték tetten a gyanúsítottakat. Az ügyben négy embert – köztük egy, a termékek továbbértékesítésében részt vevő rendőrt – hallgattak ki gyanúsítottként rossz minőségű termék forgalmazása miatt.

A bűncselekményt az ügyészség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Terrorelhárítási Központ és a Készenléti Rendőrség összehangolt akciója keretében göngyölítették fel. A gyanúsítottakat őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.