Mária
18 °C
28 °C

Gyilkossági kísérlet a vád a felesége száját összevarró férfi ellen

2014.03.18. 09:10

A Fővárosi Főügyészség védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt vádat emelt az ellen a 28 éves férfi ellen, aki 45 éves feleségét súlyosan bántalmazta.

Az eset még tavaly februárban történt,  a házaspár budapesti XXII. kerületi lakásában eldurvult a szexuális együttlét, R. Tibor egy szíjjal összekötözte a felesége kezeit, majd súlyosan bántalmazta a nőt: több helyen megharapta, valamint egy bőrövvel és ököllel többször megütötte.

A feleség az erőteljes és kitartó bántalmazás hatására sokkos állapotba került, majd eszméletét vesztette. A férj ekkor egy tű és cérna segítségével a nő száját összevarrta. A sértett a bántalmazás következtében súlyos sérüléseket, így többek között bordatörést és tüdőzúzódást is szenvedett, emiatt oxigénhiányos, életveszélyes állapotba került. A nőt csak négy nappal később tudták kihallgatni a rendőrök.

Korábbi hírek szerint a rendőrséget és a mentőket R. Tibor hívta ki, aki azt állította, hogy őt  elrabolták, majd amikor kiszabadult és hazaért, talált rá sérült feleségére. A férfi kihallgatásakor folyamatosan ellentmondásokba keveredett, végül beismerő vallomást tett a nyomozóknak.

R. Tibor kirendelt védőügyvédje tavaly áprilisban a Borsnak azt mondta, hogy a pár az eset előtt egy-másfél éve kezdte el az erőszakos szexet. A nő antidepresszánsokat szedett, amire aznap a férjjel együtt negyed liter vodkát ittak. "Védencem azon a délutánon neje korábbi, többszöri kérésének is eleget tett, így a szíjjal való bántalmazás után négy-öt öltéssel összevarrta a száját. Amikor megkérdezte, hogy abbahagyja-e, a nő a fejét rázva jelezte: folytatást akar".

A Fővárosi Főügyészség a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő vádlottal szemben letöltendő fegyházbüntetés kiszabását indítványozta, a maximális kiszabható büntetés életfogytig tartó szabadságvesztés.