Ki kell adnia a NAV-nak a kamuszagú Horváth-vizsgálat anyagát

2014.03.18. 16:27 Módosítva: 2014.03.18. 16:30

A Fővárosi Törvényszék kötelezte a NAV-ot, hogy adja ki a novemberi kamuszagú hétvégi vizsgálati jelentés anyagát. Horváth András, a volt adóellenőr tavaly novemberben állt a nyilvánosság elé azzal, hogy az adóhivatalnál a kiemelt adózók, vagyis a legnagyobb magyar cégek és multik adócsalásaival elnézőbb a NAV, s így nagyjából 1000 milliárdos tételt csalnak el évente.

Az ügyben az LMP és Ángyán József próbálta elsőként szóra bírni a kormányt. Varga Mihály miniszter az ügy pénteki kirobbanása után három nappal az közölte, hogy már le is folytatták a vizsgálatot. Az egy hétvége alatt elvégzett vizsgálaton a NAV szerint azt állapították meg, hogy "az intézmény a jogszabályoknak megfelelően járt el az adózók ellenőrzésénél, mindenfajta részrehajlás, vagy indokolatlan előny biztosítása nélkül".  A NAV ezek után feljelentette Horváth Andrást.

Nehezen hihető, hogy egy 23 ezer embert foglalkoztató országos intézményt  egy hétvége alatt át lehessen irányítani. Ez egy hasonló méretű vállalatnak tanácsadók tucatjaival is legalább fél évbe telt volna. Az LMP ezért kikérte a vizsgálat anyagait, amelyet viszont nem kapott meg. Ezután bírósághoz fordultak.

A bíróság most kimondta, hogy a kiadás megtagadása önmagában jogsértés. Az LMP szerint a hétvégi vizsgálati jelentés megismerése csak az első lépés ahhoz, hogy felderítsék a Horváth-jelentés hátterét, és meggyőződjenek arról: falazott-e a hatalom az elmúlt években, évtizedekben adócsaló hálózatoknak.