Az MTA elnöke bírálta az oktatási rendszert

2014.03.18. 20:13

Átfogó intézkedésekre van szükség az oktatásban, egyszeri beavatkozással ezek nem kezelhetők

– mondta Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Pálinkás egy keddi konferencián bírálta a magyar oktatási rendszert, kiemelte, hogy a PISA-felmérés szerint Magyarországon a gyengén teljesítő diákok aránya magasabb, mint a többi résztvevő országban, a nagyon jól teljesítők aránya pedig alacsonyabb a többi országban mért számoknál, tudósít az MTI.

Az MTA elnöke szerint nem lehet igényeket állítani a diákokkal szemben akkor, ha az elvárások nem az egyébként „sokkoló" PISA-eredményekkel való szembenézésen alapulnak. Szerinte a tehetséges diákokat kihívások elé kell állítani és világos jövőképet kell biztosítani számukra.

Egy másik felszólaló, Csapó Benő, a Szegedi Tudományegyetem tanára elmondta, hogy Magyarországon 20 százalék a funkcionális analfabéták aránya. 2020-ra az EU negyven százalékra szeretné növelni a diplomások arányát a társadalomban, hazánk azonban csak harminc százalékos eredményt vállalt.

Csapó szerint tehetséges fiatalokat kell a pedagógus pályára vonzani, és ott meg is kell tartani őket, viszont túl soknak ítélete meg azt a 39 intézményt, ahol pedagógusokat képeznek, mert ez szerinte a minőség rovására megy. A PISA-felmérés a világ legfejlettebb országait tömörítő gazdasági szervezet, az OECD programja, amelyet 2000-ben indítottak el, és háromévenként ismételnek meg.