November után nyitották az afrikai számlákat
Nem követettek el szabálytalanságot a Magnet Bank alkalmazottai a bissau-guineai számlák nyitásakor, mondta az Indexnek a bank elnöke.
Fáy Zsolt közölte, hogy a Simon-ügy kirobbanása után lefolytattak egy alapos belső vizsgálatot, ekkor derült ki, hogy az elmúlt hónapokban a bank 40 ezer ügyfele között felbukkant kilenc „afrikai” is. Fáy szerint mind a kilenc bissaui ügyfél 2013. november és 2014. február között jelentkezett be a banknál.
A bankelnök határozottan cáfolja azokat a híreszteléseket, hogy a pénzintézet alkalmazottai hibáztak az ügyben. Szerinte minden esetben követték a megfelelő előírásokat, és a rendelkezésre álló dokumentumok alapján ellenőrizték az adatok valódiságát. A bank nem vonhatta kétségbe az afrikai okmányok eredetiségét, hiszen azokat az adott ország hatóságai állították ki.
Fáy Zsolt elmondta, hogy az egyedi számlákról a banktitkokra vonatkozó előírások miatt nem nyilatkozhat, a „bissauiak csoportjáról” viszont annyit elárulhat, hogy közülük nyolcan az Andrássy úti fiókban személyesen nyitották meg számlájukat, egyikük személyazonosságát pedig internetes számlaigénylés után az ügyfél lakásán ellenőrizték az alkalmazottak. A „csoport” nyolc tagjánál a nyitás után egyáltalán nem volt pénzmozgás a számláján, így azokról pénzmosás gyanúja miatt sem kellett figyelni. A kilencedik bissaui pénzbefizetéseiről viszont a tiltás miatt nem adhatnak ki hivatalos adatokat a nyilvánosság számára.
Az Index szerdán írta meg, hogy Simon Gábor, az MSZP volt elnökhelyettese mellett további nyolc magyar állampolgárnak is volt bissau-guineai útlevélre nyitott számlája a Magnet Bankban. Simonról már korábban kiderült, hogy az afrikai okmány segítségével 75 millió forintnak megfelelő összeget tartott Gabriel Derdak bissaui állampolgárként a pénzintézetben. Bissaui papírokkal nyitott számlája volt Simon segítőjének, Welsz Tamásnak és Fürst György, korábbi VI. kerületi szocialista alpolgármesternek.