Kósa: A Fidesznek sosem lesz őszödi beszéde

DEBRE20140315001
2014.03.24. 08:33

Tudom, hogy van a baloldalon egy fixa idea, hogy egyszer Orbán Viktornak is lesz őszödi beszéde, de elfelejtik, hogy lényegében ez teljesen kizárt. Teljesen máshogy vagyunk összerakva, mint a szocialisták.

– mondta a Népszabadságnak adott interjúban Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke, debreceni polgármester. Kósa szerint egy „értékvezérelt politikában” nincs szükség „coming outokra”, mivel nem fordulhat elő az, hogy „az egész meggyőződésünket sutba dobjuk”.

A lap azt firtató kérdésére, hogy Orbán Viktor is kerülhet Gyurcsány Ferenchez hasonló helyzetbe, ha túlköltekezik, Kósa leszögezte: „Egy, csak egy őszödi beszéd volt, a Gyurcsányé, a szocialistáké, pont”.

Teljesen mindegy

Az interjú több ponton rákérdez arra, hogy miért nincs a Fidesznek hivatalos választási programja, amit Kósa így indokol:

Mert teljesen mindegy, hogy egyes politikusok mit mondanak arról, hogy mit szeretnének csinálni.

A Fidesz alelnöke szerint az eddigi kampányokban az volt a „műsor”, hogy „mindenfajta politikus mondott mindenféle programot, intézkedéstervezetet, aminek semmifajta későbbi politikai relevanciája nem volt”. Szerinte a választóknak abból kell kiindulniuk, hogy egy adott párt mit tett, amikor kormányon volt. Ez alapján pontosan lehet tudni, hogy a Fidesz mit fog csinálni, ha újra megválasztják.