Kövér: Felépítettük Közép-Európa legnagyobb politikai közösségét

2014.03.27. 18:32

Rabok legyünk vagy szabadok. Ez a kérdés, válasszatok!

− hozta lázba ezzel a frappáns idézettel Kövér László, a helyi Fidesz kampányzáró nagygyűlésének közönségét Székesfehérváron csütörtök délután. A Fejér megyei kormányhivatal előtti parkolóban körülbelül 3-400 ember hallgatta az országgyűlés elnökének beszédét.

Kövér László
Kövér László
Fotó: Adrián Zoltán

A beszédeket Törő Gábor, a megyei közgyűlés elnöke, egyben Székesfehérvár két választókörzetéből az egyik fideszes jelöltje kezdte, aki szerint meg kell erősíteni a kormányt, hogy nem akarunk letérni erről az útról: „Döcögtünk és kacskaringóztunk már más szekerén eleget, többet nem kérünk belőle” utalt a szocialisták nyolc évére. Törő szerint az irány jó, de a kormánynak még több időre szükség van, ezért megkérte a közönséget, ha bárkivel politikáról beszélnek a választások előtt, adják ezt tovább.

Fejér megye nem tartozik azok közé a megyék közé, amit nagyon durván átszabott volna a Fidesz új választókörzet-kijelölése, Székesfehérvár pedig most ugyanúgy két választókörzetből áll, mint előtte. A városban 2010-ben, ahogy szinte mindenhol, tarolt a Fidesz, a város polgármestere képviselőjelöltként a szavazatok 61%-át szerezte meg. A szocialista jelölt 30-at, és a Jobbikos jelölt 9%-ot kapott. Míg a város másik választókörzetében is hasonló arányban nyert a Fidesz, a Jobbik ott azonban 15%-ot ért el.

De korábban is erős volt itt a Fidesz: 2006-ban és 2002-ben is elhozta az egyes számú választókerületet Gógl, igaz a kettes számú választókerületben mindkét évben az MSZP-s jelölt nyert.

Cser-Palkovics, aki idén nem indul országgyűlési jelöltként, beszédében körülbelül ötször mondta el, hogy Székesfehérvár ennyi segítséget, ilyen mértékű támogatást kormánytól még nem kapott, mint az előző négy évben az Orbán-kormánytól. És kétségtelenül nagy nyertese a város az elmúlt négy évnek: több százmilliárdnyi fejlesztés történt a városban és közvetlen környezetében. Illetve személyesen Orbán Viktor tavaly augusztusban, egy félig sajtónyilvános kihelyezett kormányülésen ígért ezen kívül még több és nagyobb beruházásokat az elkövetkező négy, nyolc, huszonnégy évre is. Érthető, ha Cser-Palkovics gyakorlatilag csak ezt ismételgette.

Kövér László visszafogott volt, nem ragadta el a hév még akkor sem, amikor azt ecsetelte, hogy milyen pusztítást végzett a nyolc év szocialista kormányzás. Megköszönte a támogatást az ajánlások aláíróinak, az aktivistáknak, és mindazoknak, akik ugyan nem iratkoztak fel a Magyar Csapatba, de név nélkül tették, amit tenniük kellett. Külön köszönetet mondott a Békemenetnek.

„Nem elég, hogy négyévente leadjuk a legkevésbé rossz politikusra a voksunkat" − mondta az országgyűlés elnöke és hozzátette, végig ott kell állni a képviselők mellett, mögött, hogy számon kérhessük, vagy támogathassuk, segíthessük, mikor mire van szükség.

Kövér szerint nem csak a kétharmad a győzelem, hanem az is, hogy "felépítettük Közép-Európa legnagyobb politikai közösségét, negyvenezer párttaggal, százezer aktvistával, és két és félmillió szavazóval". Kövér szerint ez a közösség nem valami ellen jött össze, hanem azért, hogy építsen, hogy tegyen gyermekeink jövőjéért.

Kövér elmondta, az Orbán-kormány 320 milliárd szabadon felhasználható forrást hagyott a szocialistákra, míg azok 500 milliárdos hiányt, amiről úgy kellett gondoskodni, hogy azok az IMF-es, EU-s vezetők, akik pontosan tudták, hogy a Gyurcsány-kormány pénzügyi adatai hamisak, egy perc türelmet nem adtak az új kormánynak. Majd elsorolta, mi mindent ért el a kormány az elmúlt négy évben, és hogy mekkora szabadságharcot kellett vívni, hogy mindezt megtehessék.

Beszéde végén pedig kiemelte, hogy fontos feladat a népességfogyás megállítása, aminek negligálása a legnagyobb bűne a korábbi politikai elitnek. „A bukott baloldal tönkretette tizenkét év eredményét. Most ne hagyjuk abba, amit együtt elkezdtünk. Rabok legyünk vagy szabadok. Ez a kérdés, válasszatok" - zárta beszédét.