Nagyon rosszul áll az agrárminiszter szénája

2014.03.28. 13:49
Túl sok volt a rázós ügy, szétzilálódott a vidékfejlesztési apparátus, bilincsben vitték el az egyik fontos hivatal vezetőjét: Fazekas Sándor agrárminiszter a végére elég rossz mérleggel zárta a négyéves ciklust. Kormánykörökben kizártnak tartják, hogy Orbán Viktor újabb négy évre felkéri a Vidékfejlesztési Minisztérium vezetésére. Már az utód neve is ismert: Györffy Balázs.

Fazekas Sándorról fideszes körökben azt tartják, hogy miniszterként elért nagy megtekintési sikerein kívül más átütő eredményt nem tud felmutatni a vidékfejlesztés irányításában.

A miniszter tavaly nyáron hatékonyan kilobbizta, hogy a szülővárosáról, Karcagról elnevezett birkapörkölt felkerüljön a hungaricumok listájára. Helyben meg is ünnepelték, de néhány hónappal később sorjázni kezdtek a súlyos kudarcok. Ezzel a hosszú balhésorozattal aztán ki is esett a pikszisből. Fazekas ezt egyértelműen megérthette egy újabb, a napokban tartott karcagi fórumon, ahol Orbán Viktor népes közönség és több Fidesz-vezető előtt köszönetet mondott a városnak, hogy két minisztert is adott a jelenlegi kormánya számára, és reményét fejezte ki, hogy Varga Mihállyal a jövőben is együtt tud majd dolgozni.

Októberben a rendőrök bilincsben vitték el a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal egyik vezetőjét munkahelyéről, és a hivatal további három alkalmazottját is letartóztatták. A Fővárosi Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntett kísérlete, valamint hivatali visszaélés bűntett gyanúja miatt indította meg a nyomozást. A gyanú szerint a vezető beosztású dolgozó és bűntársai szervezett módon követtek el visszaéléseket: az uniós földalapú támogatások jogosulatlan igénybevétele céljából saját cégekkel több százmillió forintnyi területalapú támogatást próbáltak kicsalni.

Néhány nappal később leváltották a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) elnökét is.

Előtte – a sorozatos balhék miatt – már az egész földügyet Bitay Márton államtitkár irányítása alá helyezték. A soros személycserét a földalap élén a szaksajtó azzal magyarázta, hogy nem kezdődött meg határidőre azoknak a földeknek a birtokba adása, amelyek haszonbérletére az NFA idén írt ki pályázatokat. 100 ezer hektárnyi területről van szó.

Közben egymást követték a sajtóban a politikusok földügyei is.

A napokban a bíróságon is vereséget szenvedett a tárca. A Kúria ítélete nyomán az NFA-nak 15 napon belül nyilvánosságra kell hoznia a 2012 márciusáig meghirdetett állami földbérleti pályázatok értékelését, bírálati lapjait és pontszámait. Ez a választások előtt már biztosan nem fog megtörténni, de közvetlenül utána újabb frontot nyithat az ellenzék számára, amely azt állítja, hogy jó néhány esetben, például a Bükki Nemzeti Park pályázatainál belenyúltak az értékelésekbe.

Kellemetlen kis botrány volt az is, amikor decemberben kiderült, hogy az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség főigazgatója, Tolnai Jánosné dr. Szatmári Katalin, akit Fazekas nevezett ki a posztra, nem rendelkezik azzal a diplomával és nyelvvizsgával, amit hivatalos életrajzában szerepeltetett.

Forrásaink szerint Fazekas vezetői kvalitásairól sem alakult ki jó véleményt az elmúlt négy évben. A balhék mellett felróják neki, hogy nem tudta kézben tartani a vidékfejlesztési és a mezőgazdasági irányítást, és 2014-re gyakorlatilag szétesett a tárca apparátusa. Valószínű, hogy elhagyja a tárcát Budai Gyula eddigi parlamenti államtitkár, és Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár is pályamódosításra készül.

Az Index információi szerint Budai Gyula maga is szívesen lépett volna Fazekas helyére, a miniszterelnök azonban Györffy Balázs fideszes országgyűlési képviselőt nézte ki az agrártárca vezetői posztjára. Györffy a kevéssé ismert fideszes politikusok közé tartozik, de Magosz-alelnökként és agrárkamarai elnökként a 13. helyet kapta meg a Fidesz országos listáján. Györffynek számos saját birtoka van a vagyonbevallása szerint, és különféle posztjai révén több mint 2 milliós havi fizetést könyvelhetett el 2013-ban.