Melyik kormánytag ferdít Paks-ügyben?

2014.04.01. 18:41
  • Kedden derült ki, hogy Magyarország aláírta Oroszországgal a tízmilliárd eurós hitelről szóló szerződést, amire Lázár János miniszterelnökséget vezető államtitkár azonnal meg is mondta a tutit.
  • És amilyenek a véletlenek, pont kedden, amikor lejárt a határidő, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is válaszolt Szél Bernadett LMP-s képviselő írásbeli kérdésére.
  • A két nyilatkozat köszönő viszonyban sincs egymással.

Amikor március közepén a hitelszerződés szövege a hivatalos orosz jogi információs portálon elérhetővé vált, Szél Bernadett LMP-s képviselö írásbeli kérdést intézett Orbán Viktorhoz. Arra volt kíváncsi, van-e mozgástere a kormánynak ahhoz, hogy azonnali hatállyal leállítsa a bővítési folyamatot, illetve amennyiben a hitelezésre vonatkozó megállapodás megkötésére készülnek, pontosan mely pontokat fogadnak el a nyilvánosságra került dokumentumból, és melyekkel kapcsolatban milyen ellenjavaslatot készülnek tenni.

Szél Bernadett a kérdéshez intézett magyarázatában azt kifogásolta, hogy a hitel „finanszírozási konstrukciója kirívóan egyoldalú, elfogadása súlyos felelőtlenség és a jövő nemzedékek életfeltételeiért viselt felelősség tükrében egészen egyszerűen fenntarthatatlan, és erre az ajánlatra pedig azonnal le kell állítani a bővítést.“

Szél Bernadettnek Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ma válaszolt. Levelének utolsó mondata így szól:

Az orosz féllel lefolytatott tárgyalások еrеdméпуеs formális lezárását követően a Kormány az Országgyűlést tájékoztatni fogja, a nemzetközi szerződések megkötésére vonatkozó törvényi előírásoknak megfelelően.

Lázár János ezzel szemben a hitelszerződés aláírásának hírére reagálva ma azt nyilatkozta, hogy a kormány két megállapodás aláírását tervezte az orosz féllel. Az első a nemzetközi nukleáris együttműködésről szólt, amelyet már korábban aláírt a kabinet, és azt be is nyújtotta az Országgyűlésnek. A Ház ezt megtárgyalta, jelenleg végszavazásra vár, ami az új parlament feladata lesz.

"Ez a szerződés azonban csak akkor lép hatályba, ha Magyarország a pénzügyi megállapodást is megköti az orosz féllel, és a parlament azt is elfogadja".

Lázár szavai azt jelentik, hogy az új parlament majd vagy elfogadja a beterjesztett szerződést, vagy nem.  Varga Mihály viszont már csak tájékoztatást emleget, ami azt jelenti, hogy a kormány beszámol majd az Országgyűlésnek a szerződés megkötésének tényéről. Szél Bernadett az Indexnek azt mondta,

mindez arra utal, hogy az előző parlamentet a kormány csak hitegette, hogy majd dönthet, az újat viszont kész helyzet elé állítják.

Ezt mondja ki a szerződés

Lázár János miniszterelnökséget vezető államtitkár korábban is többször hangsúlyozta, hogy azt tartaná tisztességesnek, ha a választások után felálló Parlament fogadná el az orosz hitelszerződést. Az orosz oldalon közzétett szerződés szerint ez nem egészen így van. 

Az orosz nyelvű szerződés a januári, Oroszország és Magyarország között létrejött, a nukleáris energia békés felhasználásáról szóló megállapodásra hivatkozva a két ország gazdasági minisztereinek ad meghatalmazást a hitel aláírására.

A hitelszerződés meghatározza az elfogadás és hatálybalépésének menetét is. A megállapodás elfogadásához a magyar gazdasági miniszternek a szerződés 1-es számú mellékletét a kért hitelösszeggel, dátumokkal és a beruházás pontos leírásával meg kell küldeni az orosz gazdasági minisztériumnak. Az orosz miniszter, ha elfogadja a magyar miniszter által kért hitelösszeget, akkor aláírja a 2-es számú mellékletet, és azt visszaküldi a magyar miniszternek. Innentől válik hatályossá a szerződés, parlamenti felhatalmazás nélkül.