Eszter, Eliza
10 °C
21 °C
Index - In English In English Eng

Már csak a Fidesz-kétharmadról szól a választás

2014.04.03. 06:26 Módosítva: 2014.04.03. 06:26

Az április 6-i szavazás tétje, hogy ismét kétharmadot kap-e a Fidesz, vagy csak simán megnyeri a választást, derült ki a Medián március 21. és 25. között végzett felméréséből. A HVG által közölt adatokat 1200 fő személyes megkérdezésével gyűjtötték.

Ezek szerint a kormánypártra a teljes népesség 36 százaléka, ezen belül a választani tudó biztos szavazók 47 százaléka szavaz majd.

A választások közeledtével a szavazói aktivitás erősödött: nagyjából két héttel a válaszadók 62 százaléka biztosnak gondolta, hogy elmegy szavazni – vagyis többen, mint akár a 2010-es, akár a 2006-os választásokat megelőzően.

A Medián felmérése során ezúttal a megkérdezettek valóságos (18 pártot felsoroló) szavazólapon ikszeltek, és az összes válaszadó 5 százaléka, ezen belül a választani tudók 7 százaléka jelölte be a nemrégiben megjelent pártok valamelyikét. Igaznak tűnik tehát a feltételezés, hogy az új választási törvénnyel beszabaduló kispártok megosztják az ellenzéki szavazatokat. A baloldali közös listát a népesség 18 százaléka (és a választani tudók 23 százaléka) támogatja.

Az LMP-t csak a választani tudók 3 százaléka támogatja, így bizonytalannak látszik, hogy bejut-e egyáltalán a parlamentbe. A Jobbik viszont 21 százalékon áll a biztos szavazóknál. A bizonytalan szavazók száma még így is magas, 40 százalék körüli. Akiket viszont válaszadásra bírtak a kérdezőbiztosok, azok a Fidesz támogatásáról beszéltek.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!