A választás nagy vesztesei

2014.04.08. 02:59
Az LMP-vel szakítók, a botrányhősök és azok, akik kemény ellenfeleket kaptak. Összeszedtük azokat a kormánypárti és ellenzéki politikusokat, akik nem jártak túl jól április 6-án. Vagy jobban is járhattak volna.

Papcsák Ferenc

Kicsoda ő? Zugló polgármestere, ott is méretette meg magát.  

Mi volt a tét? Az, hogy Zuglóból bekerül-e a parlamentbe egyéniben vagy sem.

Mi történt? Papcsák elvesztette Zuglót, azaz nem tudott mandátumot szerezni a Fidesznek. A kormányváltó erők jelöltje, Tóth Csaba verte meg, közel 4 százalékkal, ami több mint 1600 szavazat. Noha még nincs hivatalos végeredmény, de ez a lemaradás behozhatatlan.

Akkor most Papcsáknak annyi? Nem, mert a győztesnek is töredékszavazatokat juttató rendszenek köszönhetően Papcsák listás 60. helye is elég volt a bejutáshoz. Őszig viszont választania kell a helyi és az országos politika között: nem lehet megint egyszerre képviselő és polgármester.

Mi okozhatta a vesztét? Zuglóban évek óta kemény politikai csaták zajlottak, de nemcsak a szembenálló pártok, hanem a Fideszen belül is. Papcsák 2010-ben egy ideig elszámoltatási kormánybiztos volt, éppen ezért jött ki rosszul azokból az esetekből, amikor az önkormányzat furcsa ügyleteit vagy a kiemelkedően jó anyagi helyzetét vette elő a sajtó. Nem biztos, hogy az esélyeit növelte, amikor tavaly luxusautót vett, hogy azzal álljon be a kizárólag a polgármesternek fenntartott parkolóhelyre. Ahogy az sem tehette szimpatikussá a választók körében, hogy a sajtó érdeklődésére nem adott magyarázatot arra, honnan származik az ügyvédi irodájának nem csekély bevétele. 

Németh Szilárd

Kicsoda ő? A Fidesz  "rezsicsökkentésért" felelős politikusa, Csepel polgármestere.

Mi volt a tét? Az, hogy bekerül-e a parlamentbe egyéniben vagy sem. 

Mi történt? Németh Szilárdot legyőzte a Kormányváltók jelöltje, Szabó Szabolcs. A szavazatok 98,93 százalékos feldolgozottságnál 484 szavazattal volt lemaradva a baloldali ellenfeléhez képest, ezt már nem tudja korrigálni. 

Ő is bejutott a listáról, mint Papcsák? Igen, ő az 59. helyen volt a listán, és bejutott.  Ősszel őt is döntés elé állíthatják.

Mi okozhatta a vesztét? Nem volt túl népszerű Csepelen. Állítólag a rezsibiztos pozíciót is csak azért találták ki neki, hogy népszerűbbé tegyék.

Karácsony Gergely

Kicsoda ő? A PM politikusa, jelöltje. A XVI. kerületben indult. 

Mi volt a tét? Az, hogy bekerül-e a parlamentbe egyéniben vagy sem. 

Mi történt? 1677 szavazattal megverte a fideszes ellenfele, Szatmáry Kristóf. 

Bízhat-e még valamiben? Abban, hogy Bajnai Gordon visszalép. Ez esetben helyette kerülhet be listán a parlamentbe.

Mi okozhatta a vesztét? Semmi köze nem volt ahhoz a választókerülethez, ahol indították. A kampány egyik vicces jelenete volt, amikor egy helyi óvodát iskolának nézett. A XVI. kerületben egyébként eredetileg a helyi Tordai Bencét indították volna, aki szintén PM-es, de ő átadta a helyét az országosan ismert Karácsonynak.

A PM politikusai

Kicsodák ők? Azok az egykori LMP-sek, akik 2013 elején úgy döntöttek, hogy kiválnak az ökopártból. Ezután Párbeszéd Magyarországért (PM) néven alapították új pártot és csatlakoztak a Bajnai Gordon vezette Együtthez. Néhány ismert PM-es politikus: Jávor Benedek, Karácsony Gergely, Scheiring Gábor. 

Mi volt a tét? Az, hogy bekerülnek-e a parlamentbe vagy sem és ha igen, lesz-e önálló frakciójuk. Az, hogy hosszú távon megmarad-e a PM. 

Mi történt?  A Schiffer András vezette LMP bejutott a parlamentbe és frakciót is alakíthat, a PM-ből viszont csak Szabó Tímea, az Együtt 2014 három képviselőjével, így most úgy tűnik, önálló frakciójuk sem lesz. Ez pedig előbb-utóbb akár az amúgy is kicsi párt halálához vezet. 

Bízhatnak-e még valamiben?  Abban, hogy esetleg Fodor Gábor átáll közéjük. Ez esetben öten lennének és alakíthatnának frakciót, legalábbis az Együtt-PM közösen. De erre minimális az esély, ráadásul Fodort a parlamentbe szintén négy képviselőt juttató Gyurcsány Ferenc vezette DK is "igényt" tarthat, azaz elszipkázhatja előlük, meghiúsítva ezzel a frakcióalakítást. De akkor sem lepődnénk meg, ha a DK az Együtt-PM színeiben bejutó Kónya Pétert vagy Szabó Szabolcsot akarná átcsábítani magához - esetleg Fodor Gáborral együtt.

Mi okozhatta a vesztüket? Egyrészt az, hogy elkalkulálták magukat, másrészt a politikai arcvesztésük. Akkor hagyták ott az LMP-t, amikor úgy érezhették, hogy a baloldali ellenzék erősödik és Bajnai Gordon lesz a nyerő. Csakhogy Bajnai később meggyengült, ők pedig kénytelenek voltak összállni az MSZP-vel, majd unikummal lenyelni, hogy Gyurcsány Ferenc is velük utazik. Amikor a kampány végén előjöttek a szocialistákat érintő botrányok (Simon-ügy, a Zuschlag-ügy felmelegítése), akkor a PM-esek is egy kalap alá kerültek a szövetségeseikkel. Sok választó szemében pedig úgy csapódhatott le mindez, hogy amíg az LMP megőrizte az arcát, addig a PM-esek az ördöggel is hajlandóak voltak cimborálni, csak azért, hogy biztos helyük legyen a parlamentben. Pedig korábban kevesen voltak, akik úgy utálták az MSZP-t és Gyurcsányt, mint a PM alapító politikusai. 

Kuncze Gábor

Kicsoda ő? Az SZDSZ egykori elnöke (volt belügyminiszter), aki egyéniben indult Pest megye 8. számú, Szigetszentmiklós központú egyéni választókerületében. Az ellenzéki tárgyalásokon a DK eleve azzal kérte el magának a szigetszentmiklósi valasztókerületet, hogy ott Kuncze Gábort akarja indítani, és az MSZP is azzal a feltétellel adta oda, hogy ott tényleg őt indítják.

Mi volt a tét? Az, hogy bejut-e a parlamentbe vagy sem. 

Mi történt? Kikapott a fideszes ellenfelétől, Bóna Zoltántól. 

Bízhat-e még valamiben?  Nem.

Mi okozhatta a vesztét? Az arcvesztés, hasonlóan a PM-es politikusokhoz. Kuncze 2010-ben kiszállt a politikából. Nem is akárhogy, azt mondta: „Befejezem, mert már nem tudok hozzátenni sem az SZDSZ-hez, sem a magyar politikához". Miért hitték volna el a szavazók ezek után, hogy még hozzá tud tenni bármit is? 

Szili Katalin

Kicsoda ő? Volt MSZP-s politikus, jelenleg a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt elnöke.

Mi volt a tét? Az, hogy pártja, a KTI bejusson a parlamentbe.  

Mi történt? Ahogy a többi kis párt, úgy a KTI még az egy százalékot sem érte el, nem lesz parlamenti párt.  

Bízhat-e még valamiben? Nem.  

Mi okozhatta a vesztét? Szili hiába szerepelt sokat a közmédiában, a KTI-ről kevesen gondolhatták, hogy komolyan vehető politikai erő. Borítékolható volt, hogy nem jut be a parlamentbe. 

Rogán Antal

Kicsoda ő? A Fidesz frakcióvezetője, az V. kerület polgármestere, aki egyéniben indult a kerületében. 

Mi volt a tét? Az, hogy magasan veri az ellenfeleit, ezzel pedig megerősödik a kerületben és a Fideszen belül. Az új kormányban Rogán neve fejlesztési miniszterként is felmerült. Egy kifejezetten jó szerepléssel erősödhetett volna a pozíciója párton belüli riválisával, Lázár Jánossal szemben is. 

Mi történt? Bár Rogán Antal nyert, de ahhoz képest, hogy milyen népszerűnek tartják a kerületében, messze nem szerepelt olyan jól. Egy igazán személyre szabott körzetben a szavazatok 45 százalékát szerezte meg, pedig 2010-ben ugyanitt 54 százalékkal győzött.

Bízhat-e még valamiben? Abban, hogy ez a kevésbé jó szereplés nem befolyásolja majd a jövőben a párton belüli karrierjét.  

Mi okozhatta a vesztét? Az, hogy a kampány utolsó óráiban célkeresztbe kerültek a vagyonnyilatkozatai, az ellenzék és a sajtó is a zsebében turkált. Nem ok nélkül: a felvett hatalmas hitellel együtt sem látszik, hogy Rogánnak honnan volt pénze egy becslésünk szerint 90 milliós II. kerületi lakásra. 

Lázár János

Kicsoda ő? A Miniszterelnökséget vezető államtitkár, a Fidesz alelnöke, a párt egyik legbefolyásosabb politikusa. 

Mi volt a tét? Az, hogy jól szerepeljen a saját birodalmának számító Hódmezővásárhelyen. 

Mi történt?  A szavazatok 43,66 százalékát szerezte meg, noha 2010-ben ugyanitt a voksok több mint 55 százalékát gyűjtötte be.  

Bízhat-e még valamiben? Abban, hogy ez a kevésbé jó szereplés nem befolyásolja majd a jövőben a párton belüli karrierjét. És erre nagy az esély: a hódmezővásárhelyi politikus a hírek szerint a ranglétrán is előrelép, és nem államtitkárként, hanem kancelláriaminiszterként irányítja majd a Miniszterelnökséget. Lázár nem is tétovázott: hétfőn reggel 8-kor állománygyűléssel kezdte az új ciklust.

Mi okozhatta a vesztét? A Fidesz elmúlt 4 évének egyik legnagyobb botránya, a trafikügy Lázár János nevéhez fűződik. Nem csodálkoznánk azon, ha ennek köze lenne ahhoz, hogy most kevésbé szerepelt jól. 

Bohács Zsolt

Kicsoda ő? Egykori kenuvilágbajnok, aki 2009 óta politizál. Szegeden indult egyéniben. 

Mi volt a tét? Az, hogy megverje az MSZP-s ellenfelét és bekerüljön a parlamentbe. Erre minden esélye megvolt, hiszen 2010-ben zoros küzdelemben megverte az MSZP erős emberét, Botka László polgármestert. 

Mi történt? Alulmaradt az MSZP-s Szabó Sándorral szemben.

Bízhat-e még valamiben? Nem igazán. A listán a 78. helyen áll. 

Mi okozhatta a vesztét? Bohács korábbi körzetéből azokat a településeket is elcsatolták, melyeknek köszönhetően 2010-ben meg tudta verni Botkát. 

És akik nyertek:

Fodor Gábor

Kicsoda ő? Volt SZDSZ-es politikus, most a Magyar Liberális Párt elnöke. Egy politikai géniusz, aki bebizonyította, hogy minimális befektetéssel csodákra képes bárki, aki sokszor mondja egymás után azt a szót, hogy liberális. 

Mi volt a tét? Az, hogy bekerüljön a parlamentbe. 

Miért örülhet? Mert megcsinálta! Azt már a választás előtt lehetett tudni, hogy biztosan bejut, hiszen a Kormányváltók listáján a 4. helyen szerepelt. De mindezt megfejelte azzal, hogy most ő lehet a királycsináló is, hiszen az Együtt vagy a DK csak akkor alakíthat frakciót, ha Fodor valamelyik formáció mellé odaáll. 

Ezek kellettek a sikerhez:

  • néhány Facebook-bejegyzés
  • egy honlap
  • fodrász és fotózás

LMP

Kik ők? A Lehet Más a Politika Schiffer András vezette szárnya. Ez nem az az LMP, amelyik 2010-ben bejutott a parlamentbe, hanem az, amelyik azt az utat választotta, hogy nem közösködik Bajnai Gordonnal vagy a szocialistákkal.

Mi volt a tét? Az, hogy megszerzik-e a parlamentbe jutáshoz szükséges szavazatokat, ami 5 százalék.

Miért örülhetnek? Azért, mert több mint 5 százalékot szereztek, pedig 2013 év elején még a legtöbben temették a pártot. Az LMP eredményváró buliján Schiffer repdesett az örömtől és azt fejtegette, hogy 2018-ban pártja lehet a Fidesz kihívója.  

Ezek kellettek a sikerhez:

  • távol kellett maradniuk Bajnai Gordontól és az MSZP-től
  • Schiffer András és Szél Bernadett
  • az MSZP-ben és a Fideszben csalódott szavazók (akik nem szavaznának a Jobbikra)
  • az MSZP és a Fidesz botrányai

Jobbik

Kik ők? Egy szélsőjobboldali párt, amelyik az idei választási kampányban megpróbálta elhitetni a választókkal, hogy nem rasszista, nem antiszemita és nem kirekesztő - pedig az. Egy párt, amely az utóbbi időben megpróbálta magáról úgy lerázni a körülötte lévő szélsőségeseket, hogy közben meg is tartsa őket: a párt vezetői cicákkal és kutyákkal fotózkodtak, de a lakossági fórumokon azért cigányoztak.

Mi volt a tét? Azt csak ők gondolhatták komolyan, hogy a Fideszt megverik, valójában a megerősödés volt a tét azok után, hogy az elmúlt 4 évben több belső ellentét és botrány is amortizálta a szervezetet.  

Miért örülhetnek? Azért, mert az országos listás szavazatokat tekintve erősödtek. A szavazatok 20,5 százalékát megszerezték.

Ezek kellettek a sikerhez:

  • kutya, cica, jópofizás
  • szegénység, kilátástalanság
  • távol tartani a párthoz közel álló, szélsőséges elemeket
  • Vona Gábor pálfordulása
  • az MSZP és a Fidesz botrányai.