Tanúk vallottak a borzalmakról a Biszku-ügyben

2014.04.08. 14:14

Az 1956 utáni megtorlások miatt háborús bűntettel vádolt Biszku Béla nyugdíjas pártvezető, volt belügyminiszter perében tanúkat hallgatott meg a bíróság kedden. A tanúk áldozatok gyermekei voltak, akik a családokat ért traumákról beszéltek, írja az MTI.

Az egyik vádpont szerint a kommunista rendszer karhatalmistái Martonvásáron 1957. március 15. előtt kegyetlenkedtek a polgári lakossággal, köztük egy ottani mezőgazdasági kutatóintézet három dolgozójával, Biszku Béla pedig utóbb nem intézkedett a felelősök megbüntetéséről, mert maga is közreműködött a karhatalom fellépésére vonatkozó utasítások kiadásában.

A kedden meghallgatott tanúk arról számoltak be, hogy milyen megaláztatásokat és bántalmazásokat kellett elszenvedniük szüleiknek, majd éveken át milyen mellőzöttség jutott osztályrészül a családoknak, miközben sérelmeikről még egymás közt sem mertek beszélni.

Az egyik áldozat leszármazottja elmondta, hogy a pufajkások azt kérdezték az apától: mit jelent az, hogy MUK (Márciusban Újra Kezdjük), és

először azért verték meg, mert nem tudta a választ, majd pedig azért, mert tudta, és ezt többször újra és újra megismételték

– mesélte a családban hallott történetet a tanú.

Egy másik, idősebb nő tanúként elmondta: apja karakán, tisztességes ember volt, aki azért dolgozott, hogy a népnek jó búzája legyen, 1954-ben kitüntették növénynemesítési tevékenységéért, munkástanácsban nem vett részt, 1957-ben pedig már idős volt. Amikor a bántalmazás után hazatért, csak annyit mondott: borzalmas dolog történt.

A tanú édesanyjától azt hallotta, hogy a hatalom tartott a MUK-tól, és ezért sok embert megvertek. Amikor a tanú apját bevitték a karhatalmisták, akkor az egyik vele együtt elfogott kollégáját kényszerítették, hogy bántalmazza az idős embert. Az egyik kutatót pedig úgy megverték, hogy rá se lehetett ismerni.

A gyilkosokat meg kell nevezni

"Nincs bennem gyűlölet, de a gyilkosokat meg kell nevezni, különben ebben az országban, amíg élünk, csak gyűlölködés lesz" – mondta a sértett lánya Távozóban annyit még megjegyzett: semmiféle rehabilitációt nem kaptak.

Egy másik tanú arról számolt be, hogy apját bántalmazták, nem sokat beszélt róla, de amit mondott, megrázó volt. Először falhoz állítva, majd a priccsre fektetve gumibotozták, hogy vallomásra bírják.

Egy másik sértett gyermeke tanúként elmondta:

amikor fegyvereket keresve házkutatást tartottak náluk, apja jelezte a hatóságoknak, hogy nem bízik bennük. Ugyanis tudja, hogy a lakásban nincs fegyver, de karhatalmisták hozhattak magukkal.

Erre az apát elvitték, és "kegyetlenül összeverték". Ezután a családnak el kellett költöznie, az apának pedig 1965-ig minden héten jelentkeznie kellett a rendőrségen. Biszku Béla ügyvédjének kérdésére több tanú is elmondta, hogy nem tudja, ki adott utasítást a vádbeli bántalmazásokra.

A 92 éves Biszku Béla fejhallgatón, szótlanul figyelte a sértettek leszármazottainak tanúvallomásait, az eljárás során tagadta bűnösségét, és 1956-ot továbbra is ellenforradalomnak tartja.