A Várbazár nyert a Kossuth tér ellen a 27 milliárdos háborúban

További Belföld cikkek
-
Két új milliomosa is van Magyarországnak
- Nemzetiséggé válhatnak a szkíták, pedig 2 ezer éve nem is léteznek
- Terézváros momentumos polgármestere a DK-t is partnernek tekinti
- High-tech laboreszközöket szerzett be a honvédség
- A szakember figyelmeztetett: ezt kell tenni, ha nem akarjuk, hogy drogfüggő legyen a gyerekünk
Hiába fizetett ki rekordösszegű eljárási díjat a KÉSZ Építő Zrt. és partnerei, hogy jogorvoslati kérelmet nyújthasson be a a szegedi szuperlézer tender végeredménye ellen: a Közbeszerzési Döntőbizottság tisztázta ugyan a céget az eljárás során ellene felhozott vádak alól, de végső soron helybenhagyta a pályázati döntést, amely a konkurenciát, a Swietelsy–Strabag-duót hozta helyzetbe a 27 milliárdos keretösszegű ELI beruházásért folyó versenyben.
Az ELI-HU Nonprofit Kft., a közbeszerzés kiírója, február közepén azzal zárta le a lézerközpont megépítésére kiírt, több mint fél éven át húzódó tendert, hogy érvénytelennek nyilvánította a KÉSZ-csoport pályázatát, így a másik pályázó automatikusan győztessé vált.

Az európai finanszírozású szegedi kutatóközpont tenderének bírálói több kizáró okot is találtak a KÉSZ-csoport pályázati dokumentációjában. Többek között abba kötöttek bele, hogy a KÉSZ pályázatához kezességet nyújtó kecskeméti Mi-Be Alfa Ingatlanhasznosító Kft. könyvelésében a pályázat benyújtása előtt önrevíziót hajtottak végre. Az önrevízió miatt ráadásként egy ismeretlen feljelentő kezdeményezésére NAV- és rendőrségi vizsgálat is indult.
A KÉSZ-csoport, amely közben az Országház környékét építette, azt állította, hogy az ELI-pályázat kiírója nemcsak hogy téved a kezességet nyújtó Mi-Be Alfát illetően, hanem szereptévesztésben is van, mert a bírálóknak nem feladata a könyvizsgáló cégek által hitelesített önrevízió megkérdőjelezése.
A Döntőbizottság a jogorvoslati eljárásban a KÉSZ álláspontjával értett egyet, és megállapította, hogy a kiíró többször is megsértette a közbeszerzési törvényt. A testület 4 milliós büntetést szabott ki a ELI-HU Nonprofit Kft.-re, és több részt megsemmisített a pályázatot lezáró döntésből. A Döntőbizottság lényegében megállapította, hogy a KÉSZ és alvállalkozói nem szolgáltattattak hamis adatokat az ajánlatban, illetve a kezesség igazolása során közölt mérlegadatok a valóságnak megfelelőek voltak.

Az elmarasztalás miatt a KÉSZ-csoport 30 millió forintot vissza is kapott a jogorvoslati eljárás díjából, mégsem lehet boldog, mert a testület egy pontban megerősítette a kizáró határozatot, ami elég volt ahhoz, hogy a riválisnál maradjon a megrendelés.
A döntőbizottság egyetértett azzal, hogy a KÉSZ ajánlati ára megalapozatlanul alacsony volt. A bírálók eredetileg 14 tétel árazását kifogásolták. A KÉSZ szerint ezek a tételek az ajánlati költségvetés elenyésző hányadát, mindössze 0,18 százalékát teszik ki, de a cég 300 millió forinttal olcsóbb árat adott, ami 1,27 százalékkal volt alacsonyabb a versenytárs Strabag–Swietelsky-konzorcium áránál. A Közbeszerzési Döntőbizottság érvelése szerint a „körülmények összességében való mérlegelését követően” mégis elfogadható az ajánlatkérői döntés, ezért a KÉSZ ajánlata érvénytelen.
A két cégcsoport két kiemelt kormányzati beruházással járult hozzá a választások előtti átadáshullámhoz. A Kossuth teret március közepén a kiírásnak megfelelően nyitották meg a közönség előtt, az eredeti közbeszerzés szerint Várkert Bazárt teljes átadásának is márciusban kellett volna megtörténnie, de a választások után két nappal újra bezárták, mert csak az utcafront készült el. A teljes befejezés augusztusra várható.