Pálmajor a legfideszesebb település

2014.04.09. 11:35

A Somogy megyei Pálmajorban 211 szavazásra jogosult állampolgár volt a vasárnapi választáson, belőlük 101-en mentek el szavazni, és 101-en a Fidesz-KDNP jelöltjére, Móring József Attilára voksoltak.

Pedig választékban nem volt hiány: a megye 3-as számú választókerületében a baloldali összefogás, a Jobbik és az LMP mellett 11 párt állított jelöltet, és indult egy független is.

A Kaposvártól 20 kilométerre nyugatra fekvő Pálmajorban 359 ember él, 99 százalékuk cigány. A 2010-es statisztikák szerint az ország legszegényebb települése volt, az egy főre jutó jövedelem nem érte el a 33 ezer forintot. Gyógyszertár, védőnő és fogorvos nincs a településen, az orvos is Nagybajomból jár be. Szeptemberben a családok helyzetét javító, szociális és felzárkóztatási tevékenységet segítő közösségi szolgáltató házat adtak át a településen.

Kalányos Zoltán, a helyi roma civil szervezet elnöke a Sonline.hu-nak azt mondta, az lehet az oka, hogy minden pálmajori a fideszes jelöltre szavazott, hogy

a kormány jó felé tart, és ezt mi vezetők megértettük az emberekkel. Orbán Viktor miniszterelnök azt kérte, folytathassa, amit elkezdett, s mi támogattuk ebben. De nem erőltette ezt senki az emberekre. A négy évvel ezelőtti választásokkor is Pálmajor volt a legfideszesebb település az országban. Örülök, hogy az itt élők egy hullámhosszon gondolkodnak.

Móring József Attila máshol nem szerepelt ennyire eredményesen: a szavazatok több mint 99 százalékos feldolgozottságánál 47,6 százalékot ért el. Móring egyébként már az előző ciklusban is ott ült a parlamentben.