Aliz
3 °C
12 °C
Index - In English In English Eng

Mesterházyék leteszik az esküt az Alaptörvényre

2014.04.11. 22:05

„Nem biztos, hogy elég jól értjük a magyar társadalom lélektanát. Túl pragmatikusak voltunk, hiányzott az átélhető történet, az érzelmi elem a kampányunkból. Elismerem, hiába ismételgettem a 8 pontunkat, az nem adott érzelmi azonosulásra is lehetőséget. Szem elől tévesztettem, hogy egy kampányban a szív és az ész közül a szív a fontosabb” – mondta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke egy a hvg.hu-nak adott, a választási vereség okait boncolgató interjúban.

Az idei választáson a baloldal miniszterelnök-jelöltjeként induló Mesterházy a lapnak elmondta: biztos benne, hogy a Simon-ügy komoly károkat okozott a kampányuknak, ugyanakkor ha az összefogás már 2013 januárjában létrejön, „akkor lehet, hogy sok minden másképp alakul” – fogalmazott.

Mesterházy szerint az MSZP-nek nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a kistelepülésekre, nem elég a fővárosra és a vidéki városokra koncentrálnia. Ezzel kapcsolatban azt is megjegyezte, hogy a Jobbikot alulértékelték, és annak is megvan a kockázata, hogy a radikális párt második helyet érjen el az EP-választáson.

A szocialista pártelnök a hvg.hu azt firtató kérdésére, hogy leteszik-e az esküt az Alaptörvényre, így válaszolt:

Letesszük az esküt, de ez nem azt jelenti, hogy a korábbi kritikáinkat feladjuk.

Az MSZP elnöke 2011-ben a Népszavának még azt mondta, hogy az MSZP nem fog esküt tenni az új alkotmányra, de később kiderült, hogy ez az előző ciklusban nem is volt kötelező.