Gergely
4 °C
23 °C

Rabszolgákat tartott egy vállalkozó

2014.04.11. 10:28 Módosítva: 2014.04.11. 10:30

Rabszolgaként dolgoztatott két férfit éveken át egy sándorfalvi építési vállalkozó - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség. 

A vád szerint az épületbontással foglalkozó vállalkozó az egyik sértettet 1997-ben, a másikat 2007-ben vette magához azzal az ígérettel, hogy nekik lakhatást és élelmezést biztosít, cserében azoknak át kellett adniuk a személyes irataikat. Az MTI beszámolója szerint a sértettek a vádlottnál egy disznóóllal és egy baromfiudvarral egybeépített fészerben laktak, áram és víz nélkül.

A két férfi fizikai munkát végzett, főként bontásból származó téglákat tisztítottak. A vádlott rendszeres bántalmazással arra kényszerítette őket, hogy ingyen dolgozzanak, az egyik sértettnek pedig a nyugdíját sem adta át.

Az odaköltözéskor elvett bankkártyával és az ahhoz tartozó kóddal a pénzt fölvette, mintegy 2,5 millió forintot. A vállalkozó fenyegetéssel arra is rákényszerítette a férfit, hogy írjon alá egy gépkocsi-hitelszerződést, amelyet hamis jövedelemigazolást fölhasználva intézett el. Az autó törlesztőrészletei közül a vádlott csupán néhányat fizetett be, ezzel 2,8 millió forint kárt okozott.

A Szegedi Járási Ügyészség a vállalkozót súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás, védekezésre, illetőleg akaratnyilvánításra képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés, nagyobb kárt okozó csalás, valamint közokirat-hamisítás bűntettével vádolja. A szabadlábon védekező vállalkozóval szemben a vádhatóság börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.