Gyurcsány: A hátizsák jó helyen van, Orbán nincs jó helyen

01
2014.04.13. 19:34 Módosítva: 2014.04.13. 20:19

Mit tudtunk meg ma:

  • Gyurcsány Ferenc több Európát akar. Ráadásul mindezt egy szűkülő földgolyón.
  • Orbán hátizsákja jó helyen van a múzeumban, de Orbánt is utána kellene küldeni.
  • Megtudtuk, mit tartalmaz ez a híres hátizsák.
  • A Liberálisok elszaladnak, ha meglátják Gyurcsány Ferencet.

Gyurcsány Ferencnek nem az a baja Európával, hogy túl erős, hanem éppen az, hogy túl gyenge, mert eltűri, hogy ilyen vezetők lehessenek, mint Orbán Viktor. Körülbelül kétezer ember gyűlt össze a Demokratikus Koalíció európai parlamenti választási kampánynyitó eseményén vasárnap, ahol Gyurcsány Ferenc mondott beszédet. Az Egyetem tér megtelt.

A DK elnöke nem gondolja, hogy riválisai nem szeretik a hazát, de szerinte mostanában sokszor meg kell feszítenünk magukat hogy lássuk, a hatalom nem egyenlő a hazával. 

Legyőzhetnek bennünket ,de meg nem törhetnek. Sokan kérdezik, hogy és akkor most? Miben változunk? A hitünk, a meggyőződésünk nem eladó.

– mondta Gyurcsány, aki úgy fogalmazott az április hatodikai vereség kapcsán: „múlt héten kisebbségben maradtunk". 

Gyurcsány szerint rabnak lenni könnyebb, míg a szabadság időnként végtelenül terhes. „Több Európát,  és több szabadságot akarunk" - mondta, és hozzátette, rabságból még soha nem született jólét. Majd összefoglalta, mik a szabadság mai megtestesítői: Google, Facebook, Youtube.

Szerinte a miniszterelnök hátizsákja jó helyen van a múzeumban, de Orbán nincsen jó helyen. Őt is oda kellene küldeni. A hátizsákjában pedig benne van minden, amit az Orbán-rendszer megtestesít: önkény, káros keleti szeleket váró bűnös külpolitika, a szegények lenézése, pökhendiség, kivagyiság. 

Gyurcsány Ferenc a beszéde után átvonult a Szabadság téren épülő német megszállási emlékműhöz, ahol a napok óta tüntetők várták. 

Besározódtunk. Ennek a sárnak az égető hatása pedig ott van a nemzet testén.

− mondta beszédében, helyre téve Orbánék történelemszemléletét. Szerinte nem azért kell minden nap tiltakozni, mert nem akarjuk, hogy gyermekeinket hazugságra tanítsák, hanem azért, hogy a nemzet tanuljon, tanulhasson saját tévedéseiből. Hasonló dilemmák elé kerülve jól döntsön: 

Ha van a történelmi bűnnek mikroszkopikus előnye, akkor az az, hogy megtanuljuk, hogyan nem kell viselkedni.

Végül, utalva Schiffer András legendássá lett szereplésére Kálmán Olga műsorában elmondta: „Hallom, hogy valaki azt mondja, hogy ez túlzott hisztéria. Azok a százezrek, akik odavesztek, biztosan nem gondolták így....nem mi vagyunk hisztérikusak, hanem a miniszterelnök, aki hisztérikusan ragaszkodik az elképzeléseihez." Majd azt üzente Orbánnak, hogy a történelem nem fog felmentést adni az elkövetett gonoszságai alól. A ma még nem létező, jövő Magyarországa fog ítéletet mondani felette.

A nap legszebb jelenete pedig kétségtelenül az volt, amikor a Szabadság térre érkező Gyurcsány Ferenc látványára menekülőre fogták a Liberálisok. Illetve Magyarország első Facebook-pártjának aktivistái. A kezükben tartott Liberálisok zászlókat sietve összetekerve indultak vissza a Sas utcai irodájukba. Fodor Gábor néhány fős pártjának egyik tagja, Bősz Anett még utánuk szaladt, egy zászlót elkért, mondván van még egy liberális a színpadnál. Majd a zászlót nem lobogtatva, inkább csak félárbocra engedve hallgatta Gyurcsányt.

Kérdésünkre, hogy jól láttuk-e, amit láttunk, Bősz a Fidesz-nyelvet tökéletesen beszélve azt mondta, hívjam fel a párt sajtófőnökét, Szekula Istvánt. Ő csak a vele való egyeztetés után nyilatkozik.