Emberölési kísérlettel vádolhatják az öregező nőt

2014.04.16. 08:58

Egymással rokonságban álló öt nő áll a bíróság előtt öregezés miatt, egyiküket azonban akár emberölési kísérlettel is megvádolhatják - írja a Blikk. A 25 éves G. Katalin ugyanis olyan erős altatót kevert egy 82 éves férfi italába, hogy az akár meg is fulladhatott volna a vízzel teli kádban, ahol felébredt.

A kádban tért magához

Mi az öregezés?

Ezeket a bűncselekményeket jellemzően idős, egyedülálló férfiak ellen követik el. Nyilvános helyeken ismerkednek velük össze fiatalabb nők, és elcsábítják őket. A szex lehetőségét általában végig csak lebegtetik, de a gondoskodás látszatát keltik. Elkezdenek pénzt kérni a férfiaktól, és ha nem kapnak eleget, elkezdenek lopni, vagy akár erőszakkal is elveszik azt, amit kinéznek maguknak. Az Indexnek egy nyomozó korábban úgy nyilatkozott, hogy az idős férfiaknak „érdemes gyanúperrel ismerkedniük a náluk 30-40 évvel fiatalabb nőkkel, mert náluk nem biztos, hogy a szerelem jelenti a fő motivációt”.

K. János és a nő még 2011 szeptemberében ismerkedett meg egymással egy sóskúti presszóban. A nő felajánlkozott az idős embernek, de a lakásában altatót kevert a férfi italába, majd amikor áldozata kidőlt, levette ékszereit, és pénzével és LCD-tévéjével együtt távozott a lakásból. K. János egy vízzel teli fürdőkádban tért magához.

Az orvos és a toxikológus szerint K. Jánost a szívbetegségére szedett gyógyszerek és az erős altató kombinációja meg is ölhette volna. A bíróság kedden meghallgatott egy fizikust is, aki szerint ha a férfi térdei megrogynak, akkor becsúszhatott volna a vízbe, és megfulladhatott volna.

Amennyiben a bíróság helyt ad a szakértők véleményének, akkor G. Katalint rablás mellett emberölési kísérlettel is megvádolhatják.

A Blikk szerint G. Katalin mellett F. Aranka, G. Enikő, G. Gyöngyi és R. Erzsébet is sportot űzött abból, hogy becserkésszenek főként egyedülálló, védtelen időseket. A férfiakat elcsábították, a nőkhöz eladnivaló holmit kínálgatva jutottak be, majd altatót adtak nekik. Az idős emberek órákkal később otthon, vagy kórházban ébredtek.

Néhány áldozatuk belehalt a túladagolásba. A mintegy 30 esetet még vizsgálnak a hatóságok.