A Mazsihisz inkább maga gyűjt pénzt a holokausztmegemlékezésekre

2014.04.17. 13:38 Módosítva: 2014.04.17. 13:39

A holokauszt-emlékév alkalmából a kormány Civil Alap pályázatán elnyert támogatásokat 35 szervezet utasította vissza, amelyek most Memento70 néven magánadakozásból akarják előteremteni a pénzt a nyertes programokhoz, jelentette be Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke. 

Heisler szerint a holokauszt 70. évfordulója alkalmából tartandó megemlékezéssorozat ügyében a Mazsihisz sikertelenül próbált a kormány partnere lenni, és hiába jelezte a problémákat. Az egyházaknak ugyan együttműködési kötelezettségük van a mindenkori kormánnyal, mert attól forrásokat kapnak, de több vitás kérdésben nem sikerült egyezséget kötni, pedig „elmentek addig a határig, ameddig elmehettek”. Így többek között megtettek mindent azért, hogy ne építsék meg a német megszállás áldozatainak emlékművét.

Heisler András szerint a Memento70 akciója „nem alkupozíciót nyitott”, mert a pénz visszautasítása jogilag is végleges. A kormány részéről szembenézésről, felelősségvállalásról beszélnek – jegyezte meg. Ezek szerinte fontos nyilatkozatok, amelyeket örömmel is vesznek, de az is fontos, hogy a tettek szinkronban legyenek ezekkel a deklarációkkal.

A Mazsihisz-elnök közlése szerint sok projektet kimondottan ismeretterjesztési és oktatási céllal határoztak meg, és a civil adományszerzés kultúráját is szeretnék újjáéleszteni. Lehet konkrét projekteket támogatni, de lehet általában véve a Memento70 szerveződésre is címezni az összegeket, a programjaikról pedig a honlapon tájékozódhatnak az érdeklődők.

Csizmadia Tibor, a Memento70-ben tagsággal rendelkező Magyar Színházi Társaság elnöke elmondta: vándorkiállítást terveznek a vészkorszakban meggyilkolt művészek emlékére. A kiállítást színházakba szeretnék elvinni, annak ellenére, hogy lemondtak a kormány által odaítélt pénzről.

Gáborják Ádám a József Attila Kör Irodalmi Egyesület képviseletében azt mondta: a pályázati pénzt szintén visszautasító Gólem Színház színpadra visz egy lágerben összeállított szakácskönyvet, amely a túlélés technikáját fejlesztette ki. A darabban az irodalom, a gasztronómia és a színház kapcsolódik össze a rituális mondanivalóval.

A Magyar Zsidó Levéltár vezetője, Toronyi Zsuzsanna arról beszélt, hogy az igazi probléma az a szellemiség, amely a közéletben jelenleg megtapasztalható, s ennek következménye a Szabadság térre tervezett emlékmű és a Sorsok Háza körül kialakult vita. Ha ebből visszakozna a kormány, újragondolnák a kezdeményezésüket, de a most indított Memento70 program önmagában is érték.