Jusztin
13 °C
30 °C

Három évet is kaphat a vérfertőző apa

2014.04.24. 09:31

Sem a vérfertőzéssel vádolt apa, O. Gyula, sem pedig lánya, O. Anikó nem ment el az első tárgyalási napra - közölte Dr. Beznicza Árpád, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője a Blikkel, ezért a bíróság új tárgyalási napot tűzött ki.

Mint arról mi is hírt adtunk, az ügyészség március végén vádolta meg vérfertőzéssel a szentpéterúri apát és lányát. A vád szerint apának és lányának 8 évig tartott a viszonya, amiből 2008-ban fiuk, 2011-ben leányuk született, egy gyermek pedig meghalt. A genetikai vizsgálatok bebizonyították, hogy a 6 éves Martin és a 3 éves Niki apja valóban a nagypapa.

A vádemeléskor a 47 éves férfi élettársával, két lányával, valamint lányával közös gyerekével élt együtt. A Blikk szerint azóta szétköltöztek, és bár O. Gyulának már új élettársa van, még mindig gyakori vendég náluk Anikó és a két közös gyerek.

A Zala Megyei Főügyészség szóvivője szerint mivel a nyomozás nem igazolta az erőszakot, ezért az ügyészség először pénzbüntetést és próbára bocsátást indítványozott apa és lánya esetében, de ezt később megváltoztatták, így a 47 éves apára súlyosabb büntetés várhat.

A férfinél letöltendő börtönbüntetést indítványoz majd az ügyész, a nő esetében viszont fenntartjuk a próbára bocsátást - közölte az ügyészségi szóvivő. Ha a bíróság bűnösnek találja az apát, három év börtönre is ítélhetik.