Schmidt Mária: Ami a magyar zsidókkal történt, arra nincs mentség

2014.04.27. 17:41 Módosítva: 2014.04.27. 18:58

 A holokauszt, amely példátlan, iparszerűen végrehajtott terror  volt, az emberiség, a magyarság és a zsidóság tragédiája volt –mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter vasárnap, a Terror Házánál a holokauszt-megemlékezésen.

Navracsics szerint „a 20. század Magyarországa a rossz helyzetekre adott rossz válaszok Magyarországa volt”, írja az MTI. Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója beszédében azt mondta: ami a második világháború alatt az európai zsidósággal, és 1944 „vészterhes hónapjaiban” a magyar zsidókkal történt, arra nincs mentség.

A gyász mellett a bűntudatot is fel kell dolgozni

Navracsics szerint szükséges és a jövő szempontjából fontos az is, hogy az egyetértés uralja a viták mögött meghúzódó véleményeket. Vitatkozhatunk egy-egy politikai helyzetről, válaszról; vitatkozhatunk arról, hogy lett volna-e másfajta lehetőség - mondta, majd leszögezte: egyvalamit nem lehet megkérdőjelezni, ennek a nemzetnek minden tagja, még a viták során is, a közjót és a nemzet boldogulását keresi.

Navracsics Tibor hangsúlyozta: egy politikai közösség nem élhet csak a múltba zárva, nem élhet csak "a 20. század tragédiáinak elemzési hálójába bonyolódva". Miközben Európa más nemzetei a 21. században élnek, nem engedhetjük meg magunknak, hogy újra és újra csak a 20. század tragédiáit értelmezzük újra - mondta.

A megemlékezésen felszólalt még Boross Péter volt miniszterelnök és Roman Kowalski lengyel nagykövet is.