Bajnai: A Fidesz a haveroknak osztogatja az uniós pénzeket

2014.04.28. 17:38

Ma derült ki, hogy Magyarország közel áll ahhoz, hogy leállítsák az uniós pénzek kifizetéseit. Januárban ugyanis megszűnt az NFÜ, amely korábban a pályáztatást és a pénzek elosztását felügyelte, és Lázár János irányításával maga a Miniszterelnökség vonta magához az irányítást. Ez ellen akkor az EU komoly kifogásokat emelt, de végül nem vétózták meg az átalakítást, ám a dolgot mégsem hagyták annyiban: a következő transzferig részletesen meg kell indokolnunk a  központosítást.

Bajnai Gordon volt kormányfő, az Együtt-PM vezetője délután így reagált:

azért, hogy 10 forintot juttasson a haveroknak, a rezsim 1000 forint kárt okoz az országnak, ebben úgy viselkedik, mint az, aki ócskavasnak adja el a kombájnt, aztán nem lesz mivel aratnia.

Szerinte a kormány nem lehívni, hanem lenyúlni akarja az EU-pénzeket, azt átszervezés célja pedig az, hogy a választók elől elrejtse ezt a szándékát. Emellett felszólította a kormányt, hogy "haladéktalanul fejezze be a rombolást és a károkozást, mentse meg a magyar polgároknak járó pénzt", és állítsa vissza a "szétvert" intézményrendszert, valamint "tegye átláthatóvá" a támogatási pénzek elosztásának folyamatát.

A nemrégiben átadott fejlesztésekről – hasonlóan a múlt csütörtöki szocialisták által szervezett buszos sajtótájékoztatóhoz – azt mondta, hogy a Fidesz hatalomra jutása előtt Magyarország első volt az uniós pénzek lehívásában és felhasználásában, és ennek köszönheti az Orbán-kormány, hogy kész beruházásokat adhatott át a választások előtt.