Nagy slamasztikában volt Welsz a halálakor

2014.04.29. 11:01
Halálakor egy nagyon komoly adócsalási ügyben volt vádlott Welsz Tamás - tudta meg az Index. Mindez azt is jelenti, hogy a férfi mégsem volt olyan "védett", mint amilyennek üzleti partnerei és haragosai előtt láttatta magát.

Nem csak Panamában volt vádlott Welsz Tamás, amiért a vád szerint élettársával és egy harmadik férfival meghamisították egy ottani offshore cég papírjait, hanem idehaza is - tudta meg az Index. A nemrég elhunyt férfit a Fővárosi Törvényszéken különösen nagy értékre elkövetett adócsalással vádolták. Azaz Welsz Tamást halálakor nemcsak Panamában, de Magyarországon is börtön fenyegette. 

Több százmilliós ügy lehet

A büntetőügyben éppen tegnap lett volna a tárgyalás, csakhogy Welsz halálával az eljárás véget ér. Kerestük a Fővárosi Törvényszéket is, hogy minél többet megtudjunk az ügyről, de egyelőre nem reagáltak.

Mentők és rendőrök a központ előtt, ahová Welsz Tamást szállították, miután rosszul lett a rendőrautóban
Mentők és rendőrök a központ előtt, ahová Welsz Tamást szállították, miután rosszul lett a rendőrautóban
Fotó: Index

Törvényszéki forrásunk ugyanakkor megerősítette, hogy valóban folyamatban volt egy ilyen büntetőügy és éppen tegnap tárgyalták volna. A különösen nagy értékre elkövetett adócsalás az adócsalás egy minősített esete, ami egyben azt is jelenti, hogy több százmillió forint, de akár milliárdos értékre elkövetett bűncselekményről van szó. 

Az ügy azért is érdekes, mert korábban Welsz üzleti partnerei és haragosai sem tudtak arról, hogy a férfi ellen ilyen komoly büntetőügy lenne folyamatban idehaza. Sőt, az érdi vállalkozóról az a kép alakult ki, hogy „sérthetetlen", aki valamilyen védettséget élvez és ezért megússza az eljárásokat. Tény, hogy jó kapcsolatai voltak, a politikusok közül például nem csak Simon Gábort ismerte

Welsszel üzleteltek, meghaltak, eltűntek

Nemrég pedig írtunk két szlovákiai magyar vállalkozóról, akik információnk szerint áfacsalási ügyletben utaztak és közös ügyleteik is voltak Welsz Tamással, akinek az volt a feladata, hogy a bűncselekményekhez politikai védelmet biztosítson. A szlovákiai magyar vállalkozók egyike eltűnt, a másik állítólag meghalt a Simon-botrány kellős közepén.

Úgy tudjuk, a Simon-botrány kirobbanása után Welszt is szorongatni kezdték azok a partnerei, akik ekkortájt jöttek rá arra, hogy a férfi mégsem élvezhet teljes védelmet, sőt azzal, hogy a rendőrök és az ügyészek rászálltak, veszélyes lehet a számukra. Ez a félelmük be is igazolódótt, miután közvetlenül a halála előtt Welsz dokumentumokat adott át a nyomozóknak. 

Szabadlábon van az élettárs

A Bors kedden arról írt, hogy Welsz élettárást, Horthy Andreát a rendőrség őrizetbe vette. A nőt valóban körözi az Interpol (a panamai csalás miatt), de információnk szerint jelenleg szabadlábon van. Elértük telefonon, a bemutatkozásunk után rögtön azt mondta:

Nem tartóztattak le, jól vagyok, nem szeretnék másról nyilatkozni.

Az biztos, hogy Panamának nem adják ki, erről ugyanis már döntött a magyar bíróság. Más helyzet áll elő akkor, ha odakint bírósági szakba jut az ügy, esetleg ítélet is születik.