Történelemtanárok: Korrekt, jól megoldható volt az érettségi

2014.05.07. 17:12 Módosítva: 2014.05.07. 19:15

A feladatlap és a nem hivatalos megoldások

Itt nézheti meg>>>

Az idei középszintű történelem középszintű érettségi feladatlap korrekt, jól megoldható volt. Talán ez volt az elmúlt néhány év legjobb feladatsora - értékelte az Indexnek a tesztet Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke. Miklósi külön hangsúlyozta: nem csupán személyes véleményét fogalmazta meg, hanem több az Egyletben dolgozó, egyetemen oktató, gimnáziumban és szakközépiskolában tanító tanár véleményét adja közre.

Korábban nemegyszer a politikatörténet felé való elmozdulás volt megfigyelhető a feladatoknál, idén azonban örvendetes módon a múlt gazdasági és kulturális vonatkozásai is kellő súllyal kaptak helyet a kérdések között. A feladatokhoz adott szövegeket, képeket, diagramokat jól lehetett elemezni. Most tényleg a forrásokkal kellett dolgozni, ezek nemcsak alibiként voltak ott a feladatlapon.

Miklósi László szerint ennek legjobb példája az a feladat volt, ami a Lenin mellől kiretusált személyek kapcsán kérdezett rá a bolsevik diktatúra természetére. Az érettségizőknek valóban dolgozniuk kellett a képekkel, azokból kellett a rendszerre vonatkozó követékeztetéseket levonni. Ez a feladat a tanításkor arra is alkalmas, hogy a forráskritika fontosságára hívja fel a diákok figyelmét, mondta Miklósi László.

A Történelemtanárok Egyletének vezetője szerint voltak olyan feladatok, amelyeknél lényeges lehet, mit fogadnak el a megoldókulcsban. Példaként a holokauszttal foglalkozó tesztfeladatot említette.

Sok diáknak okozhatott gondot a mostani önkormányzati rendszerrel kapcsolatos kérdés, amelynél tisztségeket (jegyző, polgármester stb,) és más fogalmakat (képviselő.testület) kellett a 2011-es törvény részleteihez illeszteni. Ennél a feladatnál nem volt elég csupán a szövegértelmezés, a diák ismereteire is szükség volt. Kérdés, hogy az érettségi előtt álló diákoknak az órákon volt-e elegendő ideje ezekkel – az egyébként vitathatatlanul fontos – a jelenkori társadalomismereti témákkal foglalkozniuk.

Miklósi László szerint ezek a feladatok arra is rámutatnak, hogy a képek, források, diagramok elemzésének gyakorlására több időre lenne szükség a tanórákon. A gyakorlat azonban az, hogy az igen bőséges lexikális követelmény teljesítése miatt erre sokszor kevés idő jut. Célszerűbb lenne ezért kevesebb ismeretet kötelezővé tenni, a diákok későbbi életében ugyanis ezekre a forráselemzési kompetenciákra lesz nagy szükség.

Miklósi szerint nincs szó arról, hogy a mostani érettségi aktuálpolitikai témákat helyezett volna előtérbe az önkormányzati rendszerre vagy a 89-es alkotmányra vonatkozó kérdéssel. Ugyanez vonatkozik a holokausztra kérdező feladatra is. Miklósi szerint az ilyen jellegű feladatok nem azért kerülnek be az érettségibe, mert évforduló van, hanem azért, mert lényegesek és szakmai szempontból fontosak. Természetes reakció ugyanakkor, hogy az érdeklődő nagyközönség aktuálpolitikai szempontból is rezonálhat egy-egy ilyen feladatra, jegyezte meg.

Az esszékérdések nagyon változatosak voltak, így mindenki megtalálhatta azt a három feladatot, ami hozzá legközelebb állt, értékelte Miklósi László.